#emlékezés

A trianoni békediktátum aláírása után 101 évvel a magyar nemzet Közép-Európa egyik legnagyobb, legerősebb nemzetévé vált - jelentette ki a…

Május 21-e a Magyar Honvédelem Napja. A Nagykanizsa katonamúltját őrző és ápoló egyesületek idén is fejet hajtottak az egykori Gábor Áron laktanya…

Megkoszorúzták Szent Cirill és Szent Metód emlékművét tegnap Zalaváron, a helyi emlékparkban. A szláv írásbeliség megalkotóinak emlékművét 1985-ben…

Bárki megemlékezhet elvesztett rokonáról, barátjáról egy önkéntesek által indított honlapon. „Szeretnénk arcokat, sorsokat kapcsolni a pandémia…

Wlassics Gyulára emlékeztek a Nagykanizsai Városvédő Egyesület tagjai. A vallás és közoktatásügyi miniszter nevéhez számos dolog köthető; nemrégiben…

Az intézményvezető 54 éves volt. Suhai Zsolt 1989-ben szerzett diplomát és még ebben az évben munkába is állt a Zsigmondy Vilmos-Winkler Lajos…

Út a Pharrajimostól a Corvin közig című kiállítással emlékeztek vasárnap a holokauszt roma áldozataira az Erzsébet téren. A tárlat anyagát Teleki…

Emléktáblát állítottak vitéz Vadász János, egykori surdi lakos háza falán a Szent György Lovagrend és a Grádics Egyesület tagjai. Az 1892-ben…

A Marcali Járásbíróság tárgyalótermében 1973-ban lelőtt becsehelyi származású bíróra emlékeztek a zalai bíróságok a Bíróságok Napján. A…

A trianoni békediktátum aláírásának százéves évfordulóján tartott városi megemlékezésen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere mellett Cseresnyés…

1920. június 4-én a trianoni békeszerződés elvette az ország területének kerek háromnegyed részét, és idegen uralom alá vette az ország lakosságának…

A nagykanizsai történeteket a tradíció szerint nekem kell továbbadnom a fiaimnak – vallja K. Cs., a nagykanizsai zsidóság történetéről szóló írásáról…

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a 100 évvel ezelőtti eseményekre, a trianoni békediktátum aláírására emlékezünk országszerte. Az…

Több rendezvénnyel emlékezett Nagykanizsa a trianoni békediktátum aláírásának százéves évfordulójára. A városi megemlékezés a Nagy-Magyarország-…

Ünnepi díszbe öltözött a nagykanizsai Eötvös téren a Nagy-Magyarország emlékmű előtti terület. Az Aranykor Nagykanizsa szervezésében készítették el…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.