#Felsőtemplom

Megáldották a járműveket vasárnap a Felsőtemplomnál. A katolikus egyház július 24-én ünnepli az utazók védőszentjét, így ezekben a napokban számos…

Nem csak otthonra, de hazára is leltem Nagykanizsán – e szavakkal búcsúzott a ma a kanizsai hívektől Szűcs Imre atya. A Felsőtemplom plébánosának és…

Ismét kérhetik Szent Kristóf oltalmát az autósok, a motorosok és a kerékpárosok. Vasárnap a nyolc órai mise után a Kórházkápolna parkolójában, a…

Újmisét tartottak a Felsőtemplomban. A napokban áldozópappá szentelt Tölgyesi Dávidot a Jézus Szíve Egyházközség is köszöntötte, hiszen az atya…

Búcsúi szentmisére várják a híveket vasárnap a Felsőtemplomban. Pénteken lesz Jézus Szent Szívének főünnepe, amelyet még IX. Piusz pápa terjesztett…

Mária-köszöntőt tartottak a Felsőtemplomban. A nagykanizsai horvát nemzetiségi önkormányzat vasárnapi kórustalálkozóján 10 énekkar lépett fel, a…

Az ünnepi szentmise kezdetén az édesanyákat köszöntötték a gyerekek. Az elsőáldozás fontos állomás a fiatalok életében, hiszen először találkoznak az…

A 25. Város napján látványos felvonulás előzte meg Nagykanizsa zászlójának felvonását pénteken délután, amelyben a Thúry Baranta Közösség…

Sikeres volt a katolikus iskolák kórustalálkozójának délelőtti állomása. Idén újra a nagykanizsai Piarista-iskola szervezte meg a katolikus iskolák…

Diakónus érkezett a nagykanizsai Jézus Szíve Plébániára. A buzsáki kötődésű Tölgyesi Dáviddal február eleje óta találkozhatnak a Felsőtemplomba járó…

A legkisebbeknek szóló istentiszteleten ezúttal is sok hívő vett részt. A családias hangulatú, ovisoknak szóló miséken bevonják a kicsiket a…

Szerpappá szentelték a kacorlaki Koszoru Pétert Szent István első vértanú emléknapján a nagykanizsai Felsőtemplomban. Az ünnepi szentmisét Varga…

A város kilenc általános iskolájából érkeztek kórusok a Felsőtemplomba. A gyerekek több hónapon át készültek azért, hogy tökéletes produkciót adjanak…

Világméretű szentségimádásra hívták a katolikusokat szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén.   A Felsőtemlom idén is csatlakozott a…

Siófoki újmisés atya tartotta a vasárnap esti gitáros szentmisét a Felsőtemplomban. A szentmisén a Magvető Közösség szolgált (Fotó: Gergely…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.