#Fidesz-KDNP

Hirtelen csapott fel valami a kénköves mélységből, és próbálja bűzös leheletével befedni most Nagykanizsát. A karácsonyi szeretet utáni szinte első…

Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz-KDNP a Szájer József…

„A szivárványkoalíció csak háborúzni akar, nem pedig építeni, és ennek nagy valószínűséggel teljes káosz lesz a következménye, ami hátrányosan érinti…

Bemutatták a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltjeit. A sajtótájékoztatón Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere elmondta: a jövőben több időt szeretne…

Számunkra a nemzeti értékek képviselete a legfontosabb – így fogalmazott Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese…

A politikus hozzátette, a magyar kormánynak teljesen más elképzelése van a társadalmi folyamatokról, mint jó néhány nyugat-európai politikusnak vagy…

Közösségépítésről, aktuálpolitikai kérdésekről és a következő időszak feladatairól is szó volt a Fidesz nagykanizsai szervezetének családi napján. A…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.