#garázdaság

Egy férfi késsel támadt a biztonsági őrökre a Kanizsa Centrum parkolójában, egy nő és két társa pedig több drogériából lopott el több százezer…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. április 25-én 22 óra 23 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Nagykanizsán, a Szent Imre…

A nyomozás adatai alapján 2021. szeptember 13-án este Nagykanizsán, az Erzsébet téren egy 25 éves helyi férfi előzetes szóváltást követően egy…

Egy 33 éves kanizsai nőnek elege lett a közterületi maszkviselésből, ezért a Fő úton és az Erzsébet téren megrugdosta az erre figyelmeztető, a város…

Ököllel, rúgással érvelt KRESZ ismeretei mellett egy kanizsai férfi Fonyódon Sérelmezte, hogy a szűk utcában szemből közlekedő autó sofőrje miért…

Egy 2001-ben született iklódbördöcei nő 2019-ben elköltözött édesanyjától, a sértettől, azonban nehéz anyagi körülményei miatt hozzá rendszeresen…

Korábbi sérelmeik miatt verekedett össze két nő egy bevásárlóközpontban Nagykanizsán. Gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás adatai alapján…

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. szeptember 22-én 22 óra 45 perckor, hogy Nagykanizsán a Csónakázó tónál lévő Nagykanizsa feliratot többen…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Keszthelyi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A…

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 4 hónap távoltartást rendelt el annak a férfinak az ügyében, aki több alkalommal bántalmazta korábbi…

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. szeptember 22-én a hajnali órákban érkezett bejelentés, hogy egy…

Egy 16 éves fiú 2020. március 14-én 18 óra körül Nagykanizsán, a Thury György téren előzetes szóváltást követően bántalmazott két fiatalt. Egyiküket…

A Lenti Járásbíróság 2020. július 2. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki nézeteltérés miatt…

Gáz-riasztó fegyverrel lőtt rá egy zárt udvaron lévő, a területét védve ugató németjuhász kutyára egy, a saját kedvencét utcán sétáltató férfi. Egy…

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 41 éves nyíregyházi férfi ellen. Fotó:…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.