#Giro d'Italia

Kanizsán járt délelőtt a Giro olaszországi fő szervezőcégének logisztikai vezetője és a Nemzeti Sportügynökség képviselője. A szakemberek a…

Alig több mint 100 nap múlva az egyik legjelentősebb kerékpáros versenynek ad otthont Nagykanizsa. A Giro d’Italia május 9-én Budapestről rajtol,…

Giro-váró kerékpáros túrát tartott tegnap a TEKER Egyesület. A 60 kilométeres országúti tekerést a tragikus körülmények közt elhunyt olasz versenyző…

A Trek-Segafredo kerékpárcsapata hivatalosan is bejelentette, hogy indul a május 9-én Budapesten rajtoló Giro d'Italián a viadal kétszeres…

Újra nyeregbe pattannak a TEKER Egyesület tagjai – vasárnap egy hatvan kilométeres országúti túrát tesznek, amelynek a végén a Giro d’Italia kanizsai…

Budapesten és Nyugat-Magyarország látványos turisztikai célpontjai mellett halad majd végig a világ második legrangosabb kerékpáros körversenye, a…

Az idén Budapesten rajtoló Giro d'Italia lesz az első háromhetes körversenye az időfutam Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Remco Evenepoelnak.…

A 2018-as Vuelta a Espanán győztes brit Simon Yates jelezte: indulni szeretne a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három…

A közgyűlés és a helyi akciócsoport tagjai ma egy kétórás megbeszélést tartottak, amin részt vett a Nemzeti Sportügynökség három képviselője is. A…

A CCC csapata szeretné, ha Valter Attila rajthoz állna májusban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három szakaszát…

A rajt- és célvárosok - Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre…

Hatvanhat települést érint jövőre a Budapestről rajtoló Giro d'Italia három magyarországi szakasza.     A GiroHungary2020…

Két nappal a Giro d'Italia harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasza után rajtol jövő májusban a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny.…

Az olasz országúti körverseny jellegzetes színébe, rózsaszínbe öltözött kerékpárosok vesznek részt azokon a túrákon, amelyek a jövő évi Giro d'Italia…

Vincenzo Nibali és Romain Bardet is tervezi, hogy rajthoz áll jövő májusban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.