#költségvetési csalás bűntette

Nem volt elég a tisztességgel megszerezhető pénz három zalai vállalkozónak, ezért sokmillió forintot csaltak el az egervári várkastély felújítása…

Holnap ítéletet hirdetnek a Zalaegerszegi Járásbíróságon a korábbi ivócimboráit halálra gázoló L. P. büntetőügyében, és folytatódik a tárgyalása egy…

Holnap áll majd a Zalaegerszegi Járásbíróság elé a költségvetési csalással vádolt G. S. és társa, akik az ügyészek szerint mintegy öt és fél millió…

A Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa tanúk meghallgatásával folytatja majd holnap délelőtt kilenc órától a „…

Holnap kezdődik az elszámoltatása annak a zsaroló egerszegi drogárusnak, aki egy BMW-t követelt az áldozatától néhány tízezer forintos tartozás…

A Zalaegerszegi Törvényszéken két nagykanizsai székhelyű cég irányítója, Z. D. kényszerül holnap bíróság elé állni, akit költségvetési csalással…

Költségvetési csalással vádolt egyéni vállalkozó áll bírái elé holnap a Zalaegerszegi Járásbíróságon. A férfi hét millió forintnál is több pénzt…

Félszáznál is több – jórészt külföldi állampolgárságú – vádlottja van egy közokirat-hamisítási büntetőügynek, amelyben egy somogyi ügyvéd iroda…

Holnap áll a Zalaegerszegi Járásbíróság elé az a férfi, aki ájultra verte ivócimboráját, és ugyanide várják majd a költségvetési csalással vádolt…

Holnap költségvetési csalók állnak a Zalaegerszegi Törvényszék ítészei elé, akik több, mint 178 millió forinttal károsították meg a Magyar Államot. A…

Holnap folytatódik a Zalaegerszegi Törvényszéken a 178 milliós költségvetési csalással vádolt „számlagyáros” társaság büntetőügye, míg Nagykanizsán…

Holnap tanúmeghallgatásokkal folytatódik a különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolt társaság elszámoltatása a Zalaegerszegi…

Holnap ismét „jelenése” lesz a Zalaegerszegi Törvényszéken egy számlagyár vezetőinek: a büntetőügynek nagykanizsai szála is van Cs. G. T., egy…

Holnap csalók és egy kábítószer kereskedő is bíróság elé kényszerül állni Zalaegerszegen. A költségvetési csalók több, mint 178 millió forinttal…

Bőven lesz munkájuk holnap a zalai ítészeknek. A megyeszékhely járásbíróságán dr. Gaider Bálint büntetőtanácsa költségvetési csalókat számoltat majd…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.