#közterület-felügyelet

Áldatlan állapotok uralkodnak a Herman Ottó és a Csengery út között található átjáróban. Az érintett részt sokan és rendszeresen nyilvános WC-ként…

A parkolási nehézségek mellett, egyre többen panaszkodnak a város közigazgatási területén lévő „elhagyott autókra”. Mint megtudtuk, a közterület-…

Patkányok, parlagfű, szemét – ez jellemzi a Pivári utca 47. szám alatt lévő ingatlant. Az évek óta fennálló problémák miatt a májusi közgyűlésen…

Csak a közterületekről naponta mintegy 500 kilogramm szemetet szállít el a Netta Pannonia. Szerkesztőségünkhöz is érkezett több olyan jelzés,…

Sörösdobozok, cigarettacsikkek és emberi ürülék is rendszeresen előfordul a Király utca 31-es számú épületénél. A lakók szerint elsősorban az árkád…

Az egyik oldal égetni szeretne, a másik oldalt viszont zavarja a füst – ez okozza leggyakrabban a vitát az emberek között az avar és kerti hulladék…

Vadon élő állatok is egyre gyakrabban beköltöznek az elhagyott, gondozatlan birtokokra, lakott területen belül is. A Közterület-felügyelethez az…

Közterület-felügyelet. Egy olyan szervezet, amely sokak számára ismert, sokan hívják a központi telefonszámukat akkor, amikor éppen ügyintézésük, de…

Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közterület-felügyeleti csoportja 2021. 01. 01. napjától…

Több a parkolási szabálytalanság és rengeteg autó zsúfolódik a belvárosban. A parkolás ingyenessége óta a parkolóhelyek reggeltől-estig tele vannak…

Továbbra is sokan panaszkodnak a kerti hulladék égetése miatt. A megadott időszakon kívüli tüzelés mellett sok jelzés érkezik arról is, hogy…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.