labdarúgó NB III

Újvárosban ötig jutottak

Újvárosban ötig jutottak

2023. aug. 14. - Sport

Eredménydömping köszöntött a futballszurkolókra immár az elmúlt hétvégén, hiszen bajnoki találkozók mellett kupameccsek is szerepeltek a hétvégi programban. Az élre kívánkozik, hogy az NB III-as FC Nagykanizsa Dunaújvárosban győzött, megszerezve ezzel első győzelmét a jelenlegi pontvadászatban – többek között a tavalyi gólkirály, Lőrincz Bence triplájával.

Mozgalmas hetek, rajt a bajnokságban, majd a kupában

Mozgalmas hetek, rajt a bajnokságban, majd a kupában

2023. júl. 29. - Sport

A honi futballban is útjára indult a labda a 2023-2024-es szezont tekintve, nincs ez másként az NB III-ban érdekelt FC Nagykanizsa háza táján sem. Az elmúlt idényben a Nyugati csoport harmadik helyén végzett piros-kékek egyértelmű céllal vágnak neki az előttünk álló pontvadászatnak: szeretnék megnyerni a tizenhat csapatos Dél-nyugati csoportot.

Jöhet a Fradi kettő is, komoly ellenfelek a felkészülés során

Jöhet a Fradi kettő is, komoly ellenfelek a felkészülés során

2023. jún. 27. - Sport

Elkészült a labdarúgó NB III csoportbeosztása, s ennek nyomán az is nyilvánosságra került, hogy az FC Nagykanizsa mely csapatokkal is került azonos mezőnybe az immár négy csoporttal rajtoló 2023-2024-es idényben.

1999, illetve 2009 után újra NB-s felnőtt érem labdarúgásban - Kanizsán!

1999, illetve 2009 után újra NB-s felnőtt érem labdarúgásban - Kanizsán!

2023. máj. 21. - Sport

Veszprém vármegye ma a futball szempontjából tekintve kissé felbolydult, hiszen Pápán az NB III Nyugati csoportjának bajnoki címéről döntő találkozót rendeztek, ott a Veszprém fogadta – 1500 híve mellett - a szintén roppant népes szurkolótáborral útra kelő Tatabányát, de a már biztosan harmadik FC Nagykanizsát is kísérték el szép számmal drukkerek Balatonfüredre.

Királycsinálók, vagy bajnokverők...

Királycsinálók, vagy bajnokverők...

2023. máj. 14. - Sport

Akárhogy is vesszük a címben említettek alapján, de a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában fölényes győzelmet aratott a kör előtt még listavezető OPUS TIGÁZ Tatabányai SC ellen az FC Nagykanizsa már biztosan bronzérmes együttese. A kanizsaiak 6-1-es győzelmet könyvelhettek el az Olajbányász-stadionban.

A lista élére ugrott

A lista élére ugrott

2023. ápr. 16. - Sport

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 32. fordulójában a dobogó harmadik fokán álló FC Nagykanizsa a Gyirmót FC Győr II vendége volt.

Húsvétvasárnapi fordítás

Húsvétvasárnapi fordítás

2023. ápr. 9. - Sport

Majdnem húsvétvasárnapi feltámadást írnánk, de maradjunk inkább a húsvéti ünnep vasárnapján a fordításnál az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttesének szereplése apropóján, hiszen a Kanizsa a Teskánd KSE otthonában nyert az NB III Nyugati csoportjának szezonbeli egyik zalai rangadóján.

Győzelemmel hangoltak a csoport egyik legnagyobb rangadójára

Győzelemmel hangoltak a csoport egyik legnagyobb rangadójára

2023. márc. 29. - Sport

Újabb sikert könyvelhetett el az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó-együttese a Nyugati csoport aktuális – egyben hétközi – fordulójában, hiszen a 28. kör programjában 2-1-re győzték le az Olajbányász-stadionban az ETO Akadémia legénységét.

Épülő sorozat közben, csornai vendégség előtt

Épülő sorozat közben, csornai vendégség előtt

2023. feb. 20. - Sport

Négymeccses bajnoki győzelmi sorozatában tart és így látogathat vasárnap az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese Csornára, hiszen a mögöttünk hagyott hétvégén – a 22. forduló keretében – a Budaörsi SC-t győzték le 4-1-re a kanizsaiak.

Kiütéses siker Egerszegen a Zete II ellen

Kiütéses siker Egerszegen a Zete II ellen

2023. feb. 12. - Sport

Folytatódtak a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának is a küzdelmei, s a 21. forduló keretében az FC Nagykanizsa a ZTE FC II otthonába látogatott.