#Liszó

A liszói záportározó most jól vizsgázott, de fontos lenne a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködése az árkok kikotrásában – említette…

A Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó liszói Szentháromság templom a miklósfai Nagyboldogasszony plébánia filiája. Plébánosa Bojtor Róbert. A…

Falunapot tartottak Liszóban. Az esemény már hagyományt jelent a faluban, amely azon túl, hogy a település kultúráját és szokásait eleveníti fel, a…

Ugyan a tankönyvek pár éve már ingyenesek, de így is érzékenyen érinti a családok pénztárcáját a gyermekek beiskoláztatása. Különösen igaz ez az…

Folyamatosan zajlik a munka Liszó község határában, az árvízvédelmi záportározó rekonstrukciójánál. A kivitelező három héttel ezelőtt kezdte el a…

Rockzenétől volt hangos Liszó a hétvégén. A műfaj helyi lelkes rajongói minden nyáron megszerveznek egy olyan hétvégét, amikor kemény dallamok…

Hajnal óta talpon vannak a liszóiak – több, mint 100 mm-nyi csapadék zúdult a falura, legalább 10 családot ki is kellett telepíteni. A helyi…

Jó hangulatú volt a falunap a hétvégén Liszóban. A rekkenő hőség és a zivatarok sem vették el a településen élők és vendégeik kedvét, hogy részt…

Szinte minden zalai település életében van egy olyan nap, amely nem a porta környéki munkákról, hanem a kikapcsolódásról szól. Azokon a településeken…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.