#Magyar Vöröskereszt

Közös véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt, a MÁV-Volán csoport, valamint a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház ma délutánra. A kezdeményezést az…

Idén újra megszervezik a vöröskeresztes alapítványi bált. A Covid-helyzet miatti, többéves kihagyás után, sikeres folytatásban bíznak a szervezők. A…

Ezúttal a Thúry György Technikumban és a Sugár úti véradóban várták a segíteni vágyókat. A vírushelyzet előtt rendszeresek voltak a hasonló akciók,…

Megtartotta 2023 első véradását a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsán. A területi szervezet idén is – csakúgy, mint tavaly – számos akcióval várja a…

A hold hősei – a vörös kereszt rejtélye címmel írt könyvet Dömötör László, a Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének szociális és jogi munkatársa. A…

82 családot fogadott az elmúlt négy évben a Vesta Központ Nagykanizsán. A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének, a bántalmazottak védelméért…

Véradást tartott Letenyén a Magyar Vöröskereszt a Fáklya Művelődési Házban kedd délután. Az eseményen 50 segítő nyújtotta karját. Letenyén már régi…

Sörösdobozok, cigarettacsikkek és emberi ürülék is rendszeresen előfordul a Király utca 31-es számú épületénél. A lakók szerint elsősorban az árkád…

November 27-e 1988 óta a véradók napja Magyarországon. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére ilyenkor a rendszeres véradókat elismerésben és…

A kialakult járványhelyzetben is nagy szükség van a vérre. A véradásszervezők munkáját sem könnyíti meg a pandémia, hiszen az iskolai rendezvényeket…

Megérkeztek az igluk a kanizsai hajléktalanszállóhoz. A nagykanizsai vöröskereszt szakemberei jelenleg 8-10 olyan fedél nélkül élő személyről…

Mintegy ezer kiló adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt karácsonyi akcióján Nagykanizsa két Penny Market áruházában pénteken és szombaton. A…

A szociális otthonokhoz hasonlóan a Vöröskereszt által működtetett hajléktalanszállókon is lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. Az ellátottak…

A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete által szervezett véradás első napján 29-en nyújtották karjukat. A kiemelt akció célja, hogy a…

Tegnap a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon várta a véradókat a Vöröskereszt helyi szervezete. A kihelyezett vérellátó állomáson nemcsak a rendőrök és…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.