#mozgás

A döntést a jelenlegi gazdasági helyzettel indokolták a létesítmények vezetői, ugyanakkor eddig azt tapasztalják, a drágulás ellenére sem esett…

A rendszeres sétálás szó szerint évekkel hosszabbíthatja meg az életünket, ha pedig étkezés után kelünk útra, akkor sokat teszünk a krónikus…

Nehéz helyzetbe kerülhetnek az edzőtermek, ha továbbra sem térnek vissza a sportolni vágyók a létesítményekbe. A megkérdezett kanizsai tulajdonosok…

Megtartották az idei első Csó-tó kört a Kanizsai Futóklub tagjai. Ezzel elindult a népszerű programsorozat ötödik szezonja. A szerdai alkalom…

A jelenlegi körülmények ugyan a közösségi és a sportesemények elhalasztását eredményezik, de most még inkább érdemes odafigyelnünk a rendszeres…

Az országban eddig még kevésbé ismert, Amerikában azonban mintegy 40 éve létező mozgásformával ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton…

Gyermekeknek és felnőtteknek is hasznos lehet az az agytorna, amely nem fejtörőkkel, hanem játékos, mozgásos feladatokkal segíti az agyműködést. A…

Futott a Hevesi. Az iskola az összes diákját megmozgató programmal csatlakozott az Európai Diáksport Napjához.  Az intézmény idén is meghirdette…

Testi, lelki megújulást kínál az egyik kanizsai mozgásközpont azoknak, akik új, az eddiginél egészségesebb életmódra váltottak. A program kidolgozója…

Úgy tűnik, idén az emberek többsége betartja az önmagának tett év eleji ígéretet, már ami a mozgást illeti. Legalábbis ez Magyarné Szilárd Szandra…

A szombati nyílt napon a dinamikus alakformálást, a jógát, a spinninget és a TRX-edzést is kipróbálhatták az érdeklődők a Fittleszben, ahol a…

A MÁV-csarnokban tegnap mintegy 200 kanizsai és környékbeli alsó tagozatos diák élvezhette az önfeledt mozgás örömét. Mozogni minden gyermek szeret,…

Az alkotóversenyt az Aranyfény Civil Egyesület hirdette meg a Hevesi-iskola alsó tagozatos tanulói részére. Az egyesület vezetői a pályázattal a…

Negyedik alkalommal hirdette meg az önkormányzat az akciót, a nemzetközi kezdeményezéshez az idősek hete keretében csatlakozott a város. – A…

A programot a Mozdulj Te is Európával! jelmondatú Európai Sporthét keretében tartották a Mindenki Sportpályáján. Az akció célja a sport és a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.