művészet
Pasztell szerelem a Medgyaszay Házban
2023. ápr. 17. - KultúraSzinte „kölcsönadja” a szemét, így adja át sajátos művészi látásmódját Gécseg András – állítják a tanítványai. A festőművész augusztus óta vezeti a Nagykanizsai Pasztell Csoportot. A 13 fős társaságnak pénteken nyílt meg az első kiállítása a Medgyaszay Házban.
Hónapokon belül újranyithatják a képtárat
2023. feb. 2. - Kanizsai hírekA januári soros közgyűlésen ismét felmerült a városi képtár ügye. A galériát az eredeti tervek szerint a Vasemberház épületében található, 110 négyzetméteres helyiségben rendezték volna be, az első kiállítást pedig 2022 őszére tervezték. A tervek azonban máig nem valósultak meg.
Érdekes emberek, érdekes történetek 42. – Abszolút érték – figyelemfelkeltő tárlat élénk visszhanggal
2023. jan. 27. - KultúraA zene és a képzőművészet találkozásának lehettek részesei a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete Abszolút érték című kiállítására érkezők a HSMK-ban. A megnyitó ünnepséget Simo Márta (zongora) és Simo Zsófia (cselló) produkciója színesítette. A 23 alkotó – Ambrus Márta, Balogh József, Becskei Andor, Bekő Veronika, Domina Zsóka, Földvári Zsuzsa, Gál Barbara, György Albert, Járási Ildikó, Kotnyek István, Kovács Eszter, Kovács Lilian, Ludvig Dániel, Ludvig Klára, Ludvig Zoltán, Melega István Tihamér, Péntek Brigitta, Rákhely Zsófia, Stamler Emma, Stamler Lajos, Szabó Gabriella, Szarjas Gertrúd és Vercz Szilvia – munkája február 8-ig tekinthető meg az intézmény Ősze András galériájában.
Július végén tíz napon át Művészetek Völgye
2022. júl. 13. - Térségi hírekImmár 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig.
Látványos fotókból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2022. jan. 28. - KultúraOlasz Ágnes fotóművész legújabb munkáiból nyílt tárlat a Medgyaszay Ház előterében. A fotográfus Szentliszlón él és alkot. Egy tőle származó idézet tökéletesen tükrözi munkásságának, kiállításainak célját: „most rajtam a sor, hogy meséljek.”
A nemzet művészének választották a kanizsai születésű énekművészt, Zádori Máriát
2021. nov. 5. - KultúraZádori Mária, vagy ahogyan az akkori kanizsaiak ismerték, Horváth Mária 1948-ban született Nagykanizsán. Már hatévesen a helyi zeneiskolában tanult. A Winkler Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett. 1965-ben a Ki mit tud? című tehetségkutató versenyen tűnt fel. Az énekművész 2014-ben kapta meg Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettjét.
A horvát naiv művészek világába vezette az érdeklődőket Stamler Lajos
2021. okt. 20. - KultúraStamler Lajos, a Nagykanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének elnöke tartott tárlatvezetést tegnap a Magyar Plakát Ház kiállításán. A horvát naiv művészek alkotásait szeptember vége óta tekinthetik meg az érdeklődők az intézményben.
A Kaproncai Városi Múzeum naiv művészeti anyagából nyílt kiállítás
2021. szep. 30. - KultúraVálogatás a horvát naiv művészek alkotásaiból címmel nyílt kiállítás a Magyar Plakát Házban. A bemutatott alkotások a horvát nemzeti kincs részét képezik. A tárlat Nagykanizsa Megyei Jogú Város és Kapronca-Kőrös megye együttműködésének az eredménye.
Újabb Életfát avattak Kaposváron
2021. aug. 31. - Térségi hírekÚjabb Életfa őrzi a Kaposváron született gyerekek nevét. Az első két Életfa betelt, ezeken több mint 5100 gyerek neve olvasható, az újra pedig háromezernél is több név fér fel.
Európán kívülről is érkeznek alkotók a Ludvig Nemzetközi Művésztelepre
2021. aug. 17. - Térségi hírekPár nap múlva újra benépesül a Ludvig Nemzetközi Művésztelep. Idén ismét kéthetes lesz a szimpózium, a házigazdák 29 művészt várnak Kendlimajorba.