#népdal

Táncházzal egybekötött szabadtéri koncertet adott a Zala Zenekar péntek délután Bajcsán. Az együttes főként zalai és muravidéki népdalokkal…

Évzáró koncertet adott az Árvácska Dalkör kedden este a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A repertoárban helyet kaptak a tavaszi minősítő versenyen…

Nyolcadszor rendeztek dalostalálkozót Fityeházon. A horvát ajkú település célkitűzése az, hogy a helyi hagyományok, így a nóták is fennmaradjanak, át…

A Rezedák Dalkör tartotta hagyományos találkozóját, amelyen a környékbeli települések nótás kedvű csapatai tették tiszteletüket. A dalkörök kedvét…

Falunapot rendeztek szombaton Zalamerenyén. A program a népi kultúra ápolása köré épült, így helyi és környékbeli egyesületek mutathatták be…

A helyi dalkör, a Rezedák szervezésének köszönhetően ismét élettel telt meg a városrész kultúrháza, az intézmény nótaszótól és citerazenétől volt…

Az ünnepi rendezvénynek több célja is volt, hiszen az ötödik hagyományőrző népdalkör-találkozón köszöntötték a település kórusának egyik alapító…

Kómár Kittinek lassan már a védjegyévé válik – erős és tiszta hangja mellett – az a piros, gyöngyfűzött nyaklánc, amit minden népdalversenyén visel.…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.