#néptánc

Gyerekek és felnőttek közös táncfesztiválját tartották szombaton a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Zala Megyei Gyermek és Ifjúsági…

Kezdő néptánc tábort rendeztek a héten a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A számos kísérőprogram mellett gyerekek a Zalagyöngye Táncegyüttes…

Huszonegyedik alkalommal szervezték meg a Pintyőke Népi Gyermekjáték és Néptánc Fesztivált, amelynek a Móricz Zsigmond Művelődési Ház adott otthont…

Első alkalommal szervezte meg a Zalagyöngye Művészeti Műhely a Zala Megyei Gyermek és Néptáncfesztivált. A szombati eseményre 11 együttes érkezett a…

Tábort tart a Zalagyöngye Táncegyüttes a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A résztvevő gyerekek az alaplépéseket sajátítják el a foglalkozásokon,…

A Délvidéken élő népek tradícióját mutatta be a Magyar Állami Népi Együttes a HSMK-ban. Az előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében…

A kihívás teljesítéséért édesség járt. A Szikrák Táncegyüttes tagjaihoz ez alkalomból Molnár Flóra ismét ellátogatott. Nem érkezett üres kézzel,…

Újra népzenei dallamok és táncos lábak dobogása verte fel a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház csendjét. A Zalagyöngye Táncegyüttes…

Amikor a március 21-ei előadására készülő Zalagyöngye Táncegyüttes próbáján jártunk, még senki sem sejtette, hogy a koronavírus-járvány terjedése…

Önálló estet adott a Szikrák Táncegyüttes. A rendezvényen a fiatalok nemcsak régi, hanem számos új koreográfiát is bemutattak a HSMK-ban. A…

Olyan nagy az érdeklődés a fiatalok között a néptánc iránt, hogy Kiskanizsán már hetente kétszer tartanak foglalkozást az apróknak. Ők is ugyanúgy…

A 47 éves csoport több baráti néptáncegyüttes tagjaival kiegészülve lépett színpadra a HSMK-ban. Az érdeklődők zalai, erdélyi és mezőföldi táncokat…

Szilágysági táncokat lehetett tanulni a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az őszi-téli évadban ez már a második alkalom volt, legutóbb az örkői…

Néptánc flashmobbal nyitották sportnapjukat ma a piaristások. Az iskola alsósaitól kezdve egészen a 11. évfolyamos gimnazistákig minden tanuló részt…

Már javában készülnek a fellépők az V. Kanizsai Pünkösdölőre. Az idén kétnapossá bővült program egyik látványossága a pünkösdi népi hagyományok…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.