#nyelv

Míg 2021-ben a nemi hovatartozást definiáló LMBTQ rövidítés jelentésére kerestek rá legtöbben, addig 2022-ben a releváns szó magyarázatára voltak a…

Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente - mondta…

Négyszáz, a karanténhoz köthető új szót és kifejezést gyűjtött össze Veszelszki Ágnes nyelvész. A Karanténszótár: Virális tartalom címmel megjelent…

Szinte minden magyarnak meggyűlt már a baja a tegeződés, magázódás intézményével, a legtöbb kínos emlék leginkább fiatal korban „jön létre” - derült…

Intenzív nyelvi kurzusokkal segítette a PEN a nagykanizsai és nagyatádi középiskolásokat. A képzésre tavaly harminc diák jelentkezett, ez idén…

Idén nyáron 14 országból összesen több mint száz cserediák érkezik Magyarországra a 2019/2020-as tanévre az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvány…

A világon egyedülálló, hogy a magyar kormány 140 ezer diáknak alanyi jogon biztosítja a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulás lehetőségét - közölte…

A nyelvzseni a Kanizsa Televízió Híradójának azt mondta, olyan tanulási folyamatot dolgozott ki, amelyben a beszédet az írás és az olvasás elé…

A rendezvény célja az volt, hogy a diákok bemutassák, mennyire beszélik jól az adott nyelvet. Az előadásokat angolul és németül hallhatták a szülők…

A Kőrösi-iskolában a közelmúltban angolból és német nyelvből is összemérték tudásukat a kanizsai tankerülethez tartozó iskolák tanulói. Az…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.