#oktatás

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el Holczinger Tibor, a nagykanizsai egyetem főigazgató-helyettesének…

Sem a tanárhiány, sem a demográfiai krízis problémája nem érinti a kanizsai Piarista-iskolát. Böszörményi Géza intézményvezető elmondta, bár a…

Öt magyar - három lány és két fiú versenyző,  köztük Horváth Zsóka, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 11. osztályos tanulója - utazik…

A középszintű szóbeli vizsgákkal - június 30-án - sikeresen és eredményesen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak: több mint 3000 bizottság előtt…

Egyhetes élménytúrának lehettek részesei idén is a természettudományos Kistudós Táborban a gyerekek.A szervezést a Pannon Egyetem Soós Ernő…

Státusztörvény elfogadva. A kormány újabb, önkényes döntésének köszönhetően, az amúgy is romokban álló oktatási rendszer sorsa megpecsételődött.…

Magyarország erősségét a tudásra és munkára épülő gazdaság adja, amit a sikeres technikumok jelenítenek meg - jelentette ki a Kulturális és…

Családháló díj kitüntetésben részesült Tóthné Garai Rita, a Nagykanizsai Központi Óvoda Kertvárosi Tagóvodájának óvodapedagógusa. A díjat 2013-ban…

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma és a Pannon Egyetem 2023. június 12-én Veszprémben. 2022 áprilisában…

A megkérdezett intézmények vezetői elmondták, a számos hátráltató tényező, így a háború gazdasági hatásai és a feszült tanárhelyzet ellenére, a…

Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai…

Egyetlen csepp vérből meghatározható az immunrendszer működése egy új, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett innovatív módszer segítségével…

Zalaegerszegen, a ZalaZONE Parkban lévő járműipari tesztpályája mellett építi a tudományos és innovációs park előadóépületét, ahol csütörtökön…

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka -…

A gimnázium 7. és 10. osztályos diákjainak egy része a Rozgonyi harmadikosainak mutatja be a természettudomány érdekességeit.     Az…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.