#Pannon Egyetem

126 diák nyert felvételt első körben a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ képzéseire. A kanizsai kampuszon az idén is…

Együttműködési megállapodást írt alá kedd délután a Pannon Egyetem és a Batthyány Lajos Gimnázium a kanizsai egyetemi központban. Acél a…

Fekete-piros dresszkód, fotófal és egy nagy buli várta a hallgatókat a kanizsai egyetem boszorkánybálján. A rendezvényt 2019 után szervezték meg…

„A nagykanizsai kézilabda minőségi fejlesztése” projekt keretében írtak alá a résztvevő felek egymás közötti megállapodást a Tungsram-sportcsarnokban…

A körforgásos gazdaság kapcsán felmerülő kérdésekre kaptak választ az érdeklődők csütörtök délután a kanizsai egyetemi központban. Idén több olyan…

Idén sem maradhatott el az OktoPEN rendezvény a Pannon Egyetem nagykanizsai kollégiumában. A résztvevőket játékos sorversenyek, tökfaragás és a…

Projektindító sajtótájékoztatót tartottak ma délelőtt a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központban. Az 1,6 milliárd forintos beruházás kiemelt feladata…

Azt gondolom, hogy a Magyarországon épülő innovációs parkokat felesleges egy az egyben összehasonlítani, hiszen mindegyik eltérő szakmai hatáskörrel…

Sajtótájékoztatón jelentette be a veszprémi Pannon Egyetem, hogy kik az intézményt a jövőben fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai –…

Az Eötvös és a Deák terek után két újabb építkezést fejeztek be, a városban. Már napokkal ezelőtt birtokba vették a városlakók a Szent József…

(Kép: Kanizsa TV) „Nyelvtanulással a boldogulásért” intenzív nyelvi kurzuson vehetett részt 102 középiskolás tanuló, a Pannon Egyetem jóvoltából.…

A Pannon Egyetem és konzorciumi parnerei, köztük a MOL, 4,775 milliárd forintos támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs…

A nemzetközi konferencián a turizmussal és biztonsággal foglalkozó szakemberek, kutatók és oktatók vettek részt. Az egyetemi kampuszok képviselői,…

Nem beskatulyázhatók, hanem egyediek; ami profi, az untatja őket, és ugyanúgy igénylik a személyre szabott törődést, mint mindenki – ilyennek látja a…

Az érdeklődő középiskolások hasznos tanácsokat kaptak a nagykanizsai kampusz következő tanévben induló valamennyi képzéséről, de a program fő témája…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.