#polgármester

Újrázna Zalaegerszegen Balaicz Zoltán, a Fidesz hétfőn jelentette be, hogy a megyeszékhely 2014 óta regnáló vezetőjét indítja a júniusi önkormányzati…

Két-három hete jöttek az első hírek, hogy a kormánypárt elkezdte a helyi telefonos erőfelmérőjét. Nem sokkal később szerkesztőségünk egyik tagjának…

A hónapok óta tartó energia-és gazdasági válság hatásait leginkább az amúgy is nehéz körülmények között élők érzik meg. Murakeresztúr polgármestere…

Kormányzati döntés alapján január 1-től Balogh Lászlónak havi bruttó 1 millió 300 ezer forintra emelkedne a fizetése, míg Bizzer Andrásnál ez az…

„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” Ezzel a Margaret Thatchertől származó idézettel kezdte a…

Farkas Szilárd, Letenye polgármestere facebook-bejegyzésben arról tájékoztatta az érintetteket, hogy egyelőre nem teszi kötelezővé a koronavírus…

A Science Park megvalósításához elengedhetetlen a város egyes részeinek fejlesztése, átalakítása – hangsúlyozta Fodor Csaba az Éljen VárosuNk!…

Nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz az Éljen Városunk! Egyesület, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.   Tisztelt…

Betartották Nagykanizsán is az Operatív Törzs javaslatát, így nem volt városi ünnepi műsor március 15-én. Nemzeti ünnepünkön a Nagykanizsai Császár…

A 2020-as év Nagybakónak községet is megviselte, csakúgy, mint az ország összes települését, az önkormányzatokat, a vállalkozásokat és a családokat…

Szerencsére komolyabb gondok nélkül megúsztuk a 2020-as évet – ezzel a mondattal kezdte az évértékelőjét Homokkomárom polgármestere. Singula…

Lesz bőven feladatunk 2021-ben – fogalmazott Németh Géza, Becsehely polgármestere. A járványhelyzet miatt ugyan Becsehely település anyagi forrásai…

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedések nyomán a nagykanizsai polgárok egészségét és védelmét szem előtt tartva a képviselő-…

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedések nyomán a nagykanizsai polgárok egészségét és védelmét szem előtt tartva a képviselő-…

(Fotó: Horváth Zoltán) Kedden volt az első évfordulója, hogy a kanizsai polgárok úgy döntöttek, Balogh Lászlót, a Fidesz-KDNP jelöltjét választják…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.