sajtótájékoztató

Megtartották a Zöld város – Zöld Nagykanizsa projekt záró tájékoztatóját

Megtartották a Zöld város – Zöld Nagykanizsa projekt záró tájékoztatóját

2023. máj. 24. - Kanizsai hírek

A beruházás 2016-ban kapott támogatói szerződést, és végül három ütemben valósult meg. A munkák során megújult az Eötvös és a Deák tér, majd elkészült a parkoló az Alsótemplomnál és az egyetemnél, a sort pedig a Széchenyi tér rehabilitációja zárta. 

Parkolóhelyek létesítését és utcafelújítást jelentett be az ÉVE

Parkolóhelyek létesítését és utcafelújítást jelentett be az ÉVE

2023. ápr. 28. - Kanizsai hírek

45 darab új parkolóhely épül a Keleti városrészben, bővül a térfigyelő-kamerarendszer, valamint felújítják a Sörgyár utcát – a már elfogadott és a várhatóan júniusban induló fejlesztésekről tartott ma sajtótájékoztatót az ÉVE-frakció. Fodor Csaba és Horváth Jácint is hangsúlyozta, több tucat beruházás tervei készülnek el május közepére, és ezen projektekkel is végezni fognak a szakemberek még 2023-ban.

Nem mond le Czirákiné Pakulár Judit, és azt is cáfolta, hogy az ÉVE-frakció küldte volna ki a legutóbbi közgyűlésről

Nem mond le Czirákiné Pakulár Judit, és azt is cáfolta, hogy az ÉVE-frakció küldte volna ki a legutóbbi közgyűlésről

2023. feb. 2. - Kanizsai hírek

A Városfejlesztő vezetője és Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese ma tartott közös sajtótájékoztatót, mint mondták: muszáj volt már reagálniuk azokra a rágalmakra, amiket a helyi kormányoldal képviselői a sajtóban és a közösségi oldalon sulykolnak az elmúlt napokban.

 A 2022-ben megvalósult és elindult fejlesztések voltak fókuszban az Éljen VárosuNk! frakció sajtótájékoztatóján

A 2022-ben megvalósult és elindult fejlesztések voltak fókuszban az Éljen VárosuNk! frakció sajtótájékoztatóján

2023. jan. 6. - Kanizsai hírek

Az eseményen szó esett a jövőről is, a tervek viszont majd csak a költségvetés elfogadása idején realizálódhatnak. Mint azt Fodor Csaba és Horváth Jácint kiemelte: az 588 millió forint felhasználásával több projekten is túl lennének már, ha a helyi Fidesz-frakció nem gördített volna akadályt eléjük.

Az ÉVE politikusai szerint a helyi Fidesz csak hecckampányra használta a postafiókok újranyitását

Az ÉVE politikusai szerint a helyi Fidesz csak hecckampányra használta a postafiókok újranyitását

2023. jan. 4. - Kanizsai hírek

Az adventi forgatag sikeréről, a posták helyzetéről és Nagykanizsa rezsitámogatásáról tartott ma sajtótájékoztatót az ÉVE-frakció. Fodor Csaba és Horváth Jácint megköszönte az ünnepi program szervezőinek összefogását, Az 576 millió forint kapcsán pedig hangsúlyozták: jól jön a városnak, de ez az összeg sem fedezi a kormány elvonásait.

Horváth Jácint reagált a szakmaiságát ért vádakra

Horváth Jácint reagált a szakmaiságát ért vádakra

2022. jan. 28. - Kanizsai hírek

Figyelmeztetem Bene Csabát és Balogh Lászlót, fejezzék be a jogszabályok megsértésére vonatkozó, felbujtó magatartásukat. Mielőtt sületlenségeket nyilatkoznak, nézzenek utána a jogszabályi kereteknek – fogalmazott Horváth Jácint a mai sajtótájékoztatóján. Nemrégiben a megyei napilapban és különböző internetes felületeken megjelent írások szerint, a polgármester és a kanizsai Fidesz tagja úgy látja, Horváth a szakmájában sem megbízható, csak egy parancsot végrehajtó pártkatona. A kormánypárti politikusok a kijelentéseiket a gelsei termálfürdő és a négycsillagos hotelprojektre alapozzák.

Visszaadná az adójóváírást az Egységben Magyarországért Szövetség

Visszaadná az adójóváírást az Egységben Magyarországért Szövetség

2022. jan. 27. - Belföld-külföld

Tüntessük el azokat a szomorú kifejezéseket, mint a dolgozói szegénység vagy a rabszolgatörvény – ez volt az Egységben Magyarországért jelmondata a szerdai sajtótájékoztatón. A szövetség az eseményen ismertette a munkaügyi programjának a terveit – egyebek mellett – az adójóváírással, a közszférában dolgozók bérrendezésével, valamint a vidéki munkavállalók támogatásával kapcsolatban.

Jubileumi jazzünnepet tartanának jövőre Kanizsán, a programhoz támogatókat keresnek a szervezők

Jubileumi jazzünnepet tartanának jövőre Kanizsán, a programhoz támogatókat keresnek a szervezők

2021. okt. 22. - Kultúra

Az esemény kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, az ügy mellé már most sokan álltak, még Budapestről is többen jelezték segítő szándékukat.

A tervezett ütemben halad az új ipari terület építése

A tervezett ütemben halad az új ipari terület építése

2021. szep. 24. - Kanizsai hírek

20 százalékos készültségi állapotban van jelenleg az új kanizsai ipari terület – derült ki a tegnap délutáni sajtótájékoztatón. A fejlesztéssel további 20 hektárnyi iparterületet alakítanak ki. A közművesítésen túl mintegy 2200 méter új utat is építenek a szakemberek, ezzel biztosítva a létesítmény megközelítését és a 7-es főút tehermentesítését.

ÉVE: hazugságokkal próbál magának politikai tőkét kovácsolni a polgármester

ÉVE: hazugságokkal próbál magának politikai tőkét kovácsolni a polgármester

2021. aug. 16. - Kanizsai hírek

A közgyűlési többséget adó képviselőcsoport ma tartott sajtótájékoztatót, „Balogh László ismét hazudik” címmel. Az ügy pénteken robbant ki, amikor Nagykanizsa polgármestere közösségi oldalán leírta: veszélybe került a Kanizsa Aréna jövője, hiszen a létesítmény üzemeltetésére elkülönített 30 millió forintos keretösszeget elvonta az ÉVE. Az egyesület szerint a polgármester hazudik, hiszen erre nem volt elkülönített összeg.