#segítség

A környezettudatos szolgáltatásokat nyújtó IMRO DDKK Nonprofit Kft. tavaly kötött együttműködési megállapodást egy belga településsel és annak nyugat…

Elképesztő károkat okozott egy negyed órás tűz: egy 63 éves asztalosnak tulajdonképpen mindent újra kell kezdenie porrá égett műhelyében, mostanra…

Ők, mint mondják, mindig is szívükön viselték a hátrányos helyzetű emberek sorsát, és ahogyan Gelencsér Györgyné, a klub vezetője fogalmazott: soha…

„A lényege az, hogy esélyt ad arra, hogy valami jobb legyen.” Ezért is gyűltek össze ma szakemberek a Nagykanizsai Református Egyházközség…

Életet menthet a multifunkcionális óra. Amellett ugyanis, hogy az időt jelzi, méri az életfunkciókat és baj esetén automatikusan vagy egy…

A szolgálat az adományokkal azokon segítene, akiknek nincs meleg öltözékük a mostani hideghez. A központ munkatársai a Zrínyi utcai épületben várják…

A rászorulók kiválasztásában a települések vezetői segítik a Zala Megyei Védelmi Bizottságot. – A tűzifa kiszállítást mindig megelőzi egy…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.