#tábor

Idén is folytatódott az ütőegyüttes hagyománya, kicsik és nagyok váltották egymást öt napon keresztül a Zeneiskolában. A cél a jókedvű gyakorlás és…

Idén sem maradt el a SWANS nyári tábora. A tánciskola már 25 éve szervez ilyen programokat, eleinte csak évente egyet, ma már négy tábor várja a…

Először szervezett természetbúvár tábort a Csónakázó-tónál a Raffi Tehetségműhely. Az ötnapos, napközis eseményen az általános iskolás gyerekek,…

Először rendeztek élménytábort Kisrécsén, Falusi Kalandok névvel. Az óvodás és kisiskolás korosztályt megcélzó programon a falusi élet mozzanataival…

15. alkalommal szervezte meg a Rozgonyi-iskola a nyári kerékpáros táborát. A helyszín idén a Zselic volt, és 24 tanuló vett részt az ötnapos…

A csoport már nyolc éve szervez többnapos nyári programot Kerecsenyben, ahol a kikapcsolódás mellett, a tanulás és a képességfejlesztés is szerepet…

A Raffi Tehetségműhely és Tanoda szervezésében idén is megvalósult a Csak csajok tábor, aminek most is nagy sikere volt. 23 általános iskolás…

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával idén 25. alkalommal szervezte meg…

Harmadik alkalommal szervezte meg a Raffi Tehetségműhely és Tanoda a Richter Meddel közösen az Exatlon Tábort. Piros és kék csapokra osztották a…

Az utóbbi napok különösen mozgalmasak az intézményben, hiszen egymást érik azok a csoportok, amelyek a telep mindennapjaival és az ott élő…

Harmadik alkalommal szervezték meg a Mesebőrönd tábort, az idei helyszínt az evangélikus templom hátsó udvara adta. A népi játékok, a hagyományok…

36 kisgyerekkel sikerült elindítani az első Erzsébet tábor turnust a murakeresztúri önkormányzatnak és a helyi sportegyesületnek. A focitábornak már…

Negyedik alkalommal szervezte meg a Raffi Tehetségműhely és Tanoda az informatikai táborát. A helyszín idén is a tanoda telephelye. Mint azt a tábor…

A SZKES nyári táborának már a második turnusát tartják a Honvéd Kaszinó tükörtermében, most 34 gyerekkel. A sok tánc mellett számos színes…

Harmadik alkalommal rendezhette meg Erzsébet tárborát a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ. Az intézmény az idei esztendőben 600 ezer…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.