#túra

Közösen túráztak fiatalok és idősek a gyalogló világnapon. A résztvevők az Erzsébet térről a Csónakázó-tóhoz kirándultak, ahol – természetesen csak a…

Látnivalókkal tarkított útvonalakon rendezték a 29. Kanizsa teljesítménytúrát. A résztvevők 10, 20 és 30 kilométeres távot teljesíthettek a Dr. Mező…

Korán reggel, jó hangulatban gyülekeztek az Erzsébet tér mellett a TEKER Egyesület tagjai. A kerékpárosok idén is egy, az Adriai-tenger partján fekvő…

A környék is számos látnivalót, sportolási és túralehetőséget kínál azoknak, akik szeretik a természetet. Jelenleg ugyan nem kedvez az időjárás, de…

A túrázók is megemlékeztek Thúry Györgyről. A harminc éve útjára indított Thúry túra célja, hogy emléket állítsanak az egykori kanizsai…

A fürdőváros egyik legújabb attrakciója az érzékekre ható ötkilométeres barangolás. A túra állomásain megtapasztalható például a csend hangja, a…

Könnyű őszi túrára várják az érdeklődőket a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület létrejöttének 25. évfordulója alkalmából. A térítésmentes programon a…

Az előrejelzéseknek megfelelően az elkövetkező napokban mérséklődik a hőmérséklet és búcsút mondhatunk a nyári kánikulának. Ebben az időben sokan…

A kánikulában kiemelten fontos a megfelelő folyadékbevitel, a legjobb és legolcsóbb megoldás pedig az ivóvízfogyasztás. A Közkutak mobilapplikáció…

A rendezvénysorozatot már 21. alkalommal szervezik meg. Az idei jelmondat: Közös kincsünk az erdő. Ennek megfelelően a programok az erdők…

A túrázók az Erzsébet térről indultak és egészen a Csónakázó-tóig mentek. A 6 kilométeres távon fiatalok és idősek együtt sétáltak. A mozgalom célja…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.