#Zalamerenye

Változatos programmal tartottak kultúranapi rendezvényt a zalamerenyei faluházban. A résztvevők szombaton megismerkedhettek a himnusz születésének…

Falunapot rendeztek szombaton Zalamerenyén. A program a népi kultúra ápolása köré épült, így helyi és környékbeli egyesületek mutathatták be…

A három évvel ezelőtti katasztrófát átélt tó hosszas rekonstrukción esett át, de ma már újra várja a pontyra és keszegre vadászókat. Június…

„Áldd meg a dalt” címmel adott önálló koncertet Karácsony János a zalamerenyei Pálos Malomban. A legendás zenész az LGT slágereiből és a…

A zalamerenyei Szent Mihály templom jelenleg a Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó zalakarosi plébánia egyik filiája. A XVIII. században újjáalapított…

Nem mindennapi, ám a megyében nem egyedülálló látvány fogadja a zalamerenyei tóhoz látogatókat. A tó vizét egy hete leengedték. Ennek oka a tavaly…

Hagyományőrző-rétessütés volt vasárnap Zalamerenyén. A program célja, hogy a fiatalok is megismerjék a közkedvelt sütemény elkészítésének lépéseit.…

Sokan érkeztek a vasárnapi évadnyitóra a zalamerenyei pálos malomhoz. A Zalamerenye és Zalakaros találkozásánál álló vízimalom 1960-ig őrölt, majd…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.