#Zrínyi-iskola

A Boldogságóra Program nagykövete lett a Zrínyi-iskola tanítója, Illésné Kun Hajnalka. A Jobb Veled a Világ Alapítvány érzelmiintelligencia-fejlesztő…

Az intézmény idén ünnepelte 150 éves fennállását. A kiadványban a régmúlt, a közelmúlt és a jelen történései, eredményei, valamint büszkeségei mind…

 A létesítményt 464 ezer eurós pályázati forrásból újították fel, a projekt része volt a mai program is. A harmadik osztályos fiatalok…

A Zrínyi-iskola hetedik évfolyamosai tavaly szeptemberben töltöttek el öt felejthetetlen napot Erdélyben. – Négy éjszakát voltunk magánszállásokon,…

Tegnap a Medgyaszay Házban léptek fel az intézmény diákjai. A programban az ünnepi dalok mellett még a Mikulást is megidézték a fiatalok egy kis…

Muravidéki pedagógusoknak tartottak szakmai programot a Zrínyi-iskolában. A Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola tanárai elsősorban a sajátos…

Manók, varázslók, ajándékok és kézműves-foglalkozás várta az ovisokat tegnap a Zrínyi-iskolában. A leendő elsősök és szüleik az intézmény tanítóival…

Az Interreg projektet az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ szakemberei és osztrák pedagógusok közösen dolgozták ki. A…

Országos döntőbe jutottak a Zrínyi-iskola kézisei. A harmadik korcsoportos fiatalok a diákolimpia megyei fordulóját imponáló magabiztossággal vették…

Új gazdára talált két év után az Azolo-vándorkupa. A városi könyvtár és a Zrínyi-iskola háziversenyén tíz csapat versenyzett egy hónapon át, a…

A hagyományos ünnepi koncertet az Alsóvárosi templomban rendezték, a műsorban az iskola tanulói és pedagógusai is szerepeltek. A műsorban az…

Muravidéki barátaikkal közösen mutatták be adventi műsorkavalkádjukat a zrínyisek. Idén az iskola 4/B osztálya kapott bemutatkozási lehetőséget, de…

Adventi kézműves-foglalkozással egybekötött sportbemutatót tartottak tegnap a Zrínyi-iskolában. Az első alkalommal megrendezett Luca-napi családi…

Nagykanizsa városának és a Zrínyi-családnak a címere is látható ezentúl a Zrínyi-iskola épületén. Az ünnepélyes címeravatót délelőtt tartották. -…

Nemcsak a dalok, hanem a művészeti órákon készült alkotások is az állatokról szóltak tegnap a Zrínyi-iskolában. A „Mondd, szereted az állatokat?”…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.