10. Ötvenhatos Versünnep

Dátum: 
2018. dec. 6. 17:00

Immár a 10. Ötvenhatos Versünnepet rendezi december 6-án, csütörtökön 17 órakor a Medgyaszay Ház első emeleti termében a Nagykanizsai Polgári Egyesület. Idén rendhagyó módon egyetlen – kevésbé ismert – költő, Szilágyi Ferenc ötvenhatos – 1956-ban írott, de évtizedekig asztalfiókba zárt – verseit halljuk. A Batthyány és Piarista Gimnáziumokból, az NSZC Thúry és Zsigmondy Szakképző Iskoláiból érkezett versmondóknak – a nemzedékek közti párbeszéd alkalmaként, visszaemlékezése után – a jutalmakat dr. Erdős László önkormányzati képviselő adja át.