GYERTYALÁNG

Program

facebook megosztás

Dátum

GYERTYALÁNG - A Duna Művészegyüttes műsora

A Duna Művészegyüttes legújabb előadását Juhász Gyula Trianon című versének alábbi verssorai ihlették:

„Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.”

Néptánc-színházi előadásunk a maga adottságaival, eszközkészletével arra a történelmi traumára szeretne méltóképpen emlékezni, amit Trianon jelent a magyarság számára. Azt kívánja megjeleníteni, amire a történelmi értekezések, szónoklatok nem képesek.

Előadásunk címe nem kegyeleti gyertyára utal, nem a nemzethalál valamiféle víziójára, hanem a remény elevenségére. A pislákoló gyertyafény annak lesz a szimbóluma, hogy van jövő, van kivezető út az önsajnálatból, a bénultságból, túl lehet élni a fájdalmat egy percre sem feledve, miként azt Juhász Gyula írta. Ahhoz, hogy a sebek begyógyulhassanak, még sokat kell tennünk, méltóságot sugározni, bölcsességgel létezni. És kell, hogy napjainkat átitassa összetartozásunk tiszta élménye, eleven tapasztalata.

Bemutatónk reményeink szerint zsigerekre ható élményt nyújt majd nézőinknek hazaszeretetből és a nekünk rendelt identitásból.

Előadja: Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar

Közreműködik: Navratil Andrea

Zene: Csoóri Sándor, Dulai Zoltán, Navratil Andrea

Táncmesterek: Busa Norbert, Busai Zsuzsa, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Sáfrán Balázs, Kenéz Enikő, Fehértóy Zsanett, Gera Zoltán, Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Soós Gyula András, Molnár Péter, Györke Eszter, Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla

Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Jelmez: Furik Rita
Díszlet: JuZso
Produkciós vezető: Letenyei Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Jegyek 1.500 Ft (Kaphatók a HSMK jegypénztárában hétköznapokon 14 és 18 óra között!)

Helyszín: HSMK

Az előadás védettségi igazolvánnyal látogatható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.