MOZGÁSFEJLŐDÉS-MOZGÁSFEJLESZTÉS

Program

facebook megosztás

Dátum

Tudatos Szülők Klubja

A mozgásfejlődés során gyermekünk folyamatosan fejleszti gondolkodási tevékenységét is, és ezáltal, mozogva ismeri meg a világot. A mozgásfejlődést segíteni akkor tudjuk, ha ismerjük a mozgásfejlődési folyamatokat, azok jelentőségét az egészséges személyiség alakulásában.

Minden gyermek saját menetrendje szerint fejlődik, nekünk szülőknek az a feladatunk, hogy biztosítsuk ehhez a megfelelő tárgyi, érzelmi és törődő hátteret. A szakemberek évek óta hangsúlyozzák, hogy a szülőknek megfelelő tájékoztatást kell adni a mozgásfejlődés alakulásáról.

Előadásunk keretében a mozgásfejlődés szakaszait mutatjuk be, valamint az eltérő fejlődés tüneteit, hiszen a prevenció lényege az időben felismert eltérés.

A résztvevők betekintést nyerhetnek a mozgásfejlesztő terápiákba, lehetőségekbe, valamint olyan mozgásfejlesztő gyakorlatokba, melyek hozzájárulnak a gyermekek fejlődéséhez.

Előadó: Vukman Kornélia- tanító, gyógypedagógus, szomatopedagógus

A belépés díjtalan!

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.