Sziréna
Táblákat döntött és felborult a 74-es főúton
Egy ember sérült meg a balesetben, őt a mentők ellátták.
Parkoló autóba ütközött egy egerszegi nő Zalaszentbalázson
A 48 éves zalaegerszegi nő személyautóval Zalaszentbalázson nekiütközött egy út szélén parkoló autónak. A balesetben a személyautó vezetője nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Egy nap alatt 176 bírság biztonsági öv miatt Zalában
Az egyenruhások 176 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, a szabályszegők közül 164 járművezető, 12 pedig utas volt. Őket közigazgatási bírsággal sújtották.
Pszichoaktív szerekből szerzett milliárdos jövedelmet titkolt el két zalai férfi
Pszichoaktív szerek online kereskedelmével szerzett csaknem egymilliárd forintos jövedelmet két zalai férfi, akik az adófizetés megkerülésével mintegy 400 millió forintos költségvetési csalást követtek el.
Felfüggesztett a gyorséttermi garázdálkodónak
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a 23 éves férfit, aki még februárban gáz-és riasztópisztollyal fenyegetőzött az egyik nagykanizsai gyorsétteremben, majd megrongálta annak épületét. A mai előkészítő ülésén az elkövető, A. Márk beismerő nyilatkozatot tett.
Ittasan, vezetés közben mobiltelefonozó nő jogosítványát vonták be a kanizsai rendőrök
A 27 éves ittas nő Nagykanizsán, a Balatoni úton vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használt.
Többéves börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy zalai nőt, aki időseket bántalmazott és lopott meg
2023. szep. 21. 07:05Többéves börtönbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy büntetett előéletű zalai nőt, aki több idős asszonyt is meglopott az otthonában, egyiküket súlyosan bántalmazva.
Drogteszt után gyanúsítás
2023. szep. 20. 14:59Marihuánát fogyaszthattak azok a fiatalok, akiket hétfő este állítottak elő a rendőrök a Berzsenyi-lakótelepen. A helyi lakók többször megkeresték már szerkesztőségünket azzal, hogy az utcájukban található kis játszótéren éjszakánként folyamatosan hangos, rendbontással vegyített találkozókat tartanak ismeretlen fiatalok.
A szüret veszélye a mustgáz
2023. szep. 20. 12:43Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel.
Villanypásztorok tartozékaira utaztak a szentpétertúri a testvérek
2023. szep. 20. 11:50Szentpéterúron egy mezőgazdasági területről ellopták egy villanypásztor trafóját, valamint az ahhoz tartozó akkumulátort és napelemet is.
Első helyezést ért el a zalai bírósági titkárok csapata a pécsi pervezetési versenyen
2023. szep. 20. 07:05A regionális fordulón Zalából a polgári ügyszakos versenyen a Zalaegerszegi Törvényszéket Bednyákné dr. Ábrahám Petra, dr. Füredi Mátyás, dr. Göncz Iván, dr. Hamvas-Takács Linda, dr. Kupits Kitti és Tringliné dr. Molnár Lilla Noémi képviselte. A zalai csapat első helyezést ért el.
Más fenyőit gallyazta le a 21 éves csapi fiatalember
2023. szep. 19. 13:00A 3205 kilogramm tömegű, 842.671 forint értékű fenyőgallyat a férfi egy nemesvidi ismerősének értékesítette.
Eltűnt nénit keresnek a kanizsai rendőrök
2023. szep. 19. 10:12Németh István Józsefné körülbelül 168 centiméter magas, ősz hajú nő.
Zalaegerszegen emeltek vádat az álwebáruházat működtető borsodi férfi ellen
2023. szep. 19. 07:05Csaknem kétszáz embert csapott be egy valójában nem létező webáruházat létrehozó borsodi férfi, aki ellen csalás miatt Zalaegerszegen emeltek vádat.
Ragasztószalaggal lopta a perselypénzt a szombathelyi férfi
2023. szep. 18. 13:00Nem volt jogosítványa, sofőrrel járt lopni a szentgyörgyvölgyi templomba egy férfi, akit a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
Szezonja van: őz ugrott motoros elé
2023. szep. 18. 09:25A 32 éves celldömölki férfi motorkerékpárjával Zalaerdőd felé tartott, amikor egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött. A motoros a balesetben elesett és könnyebben megsérült.