Sport
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.
Vereség és elszállt célok
Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.
Újra az NB I-es mezőnyben a női kosarasok
2023. szep. 29. 13:23Egy idény kihagyását követően újra a női kosárlabda amatőr NB I-es mezőnyében indulhat a Kanizsai Vadmacskák SE együttese, az ifjú hölgyek a Piros csoport után ezúttal - a 2023-2024-es szezonban - a Zöld csoportba kaptak besorolást.
Tájfutásra várják a gyermekeket
2023. szep. 27. 21:30A tájfutással ismerkedtek hétfőn a rozgonyis diákok. Az intézmény műfüves pályáján kialakított terepen kellett a tanulóknak hiba nélkül, a lehető leggyorsabban megtalálnia az ellenőrző pontokat. A bemutató célja, hogy felkeltse a gyermekek figyelmét a sokaknak még ismeretlen sportágra.
Több korosztályban sikeresek
2023. szep. 27. 15:50Sikeresen kezdték a versenyidényt a kanizsai birkózók. Fata József, a helyi egyesület alelnöke bajnoki címet szerzett a szeniorok között, Böjti Csongor pedig ezüstérmes lett a kötöttfogásúak területi diákolimpiájának legutóbbi fordulóján.
A huszadikon technikai KO-val
2023. szep. 27. 13:01A napokban a Fejér vármegyei Nagyvenyim településén vívta legutóbbi profi ökölvívó mérkőzését a kanizsai Detre Gábor, s a dél-zalai öklöző remek mérlegét tovább javítva technikai KO-val győzte le szerb ellenfelét.
Súlyos vereség, kikapott a Tungsram SE Nagykanizsa női csapata
2023. szep. 26. 14:58Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Zrínyi kupa esőben is
2023. szep. 26. 14:19Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Zrínyi Kupát Murakeresztúron. A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
Főszerepben a védők
2023. szep. 25. 20:34Védőgólokkal verte a PTE-PEAC-ot az FC Nagykanizsa. Gombos Zsolt együttese ugyan nem kezdte jól a vasárnapi bajnokit, hiszen már az első percben hátrányba került, de végül sikerült megfordítania a meccset a dél-zalaiaknak. A kanizsai csatársorból Sági volt eredményes, a három további gólt egyaránt hátvédek hozták össze: betalált Szanyi, Bence és Kovalovszki is. A végeredmény 4-1 lett.