Sport

Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen

Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen

A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.

Vereség és elszállt célok

Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.

95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály

Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.

Szünet után vált simává

A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.

Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska

A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.

Magabiztos győzelem hazai pályán

Magabiztos győzelem hazai pályán

2023. szep. 25. 15:57

Magabiztosan verte a Pécsi VSE-t a nagykanizsai férfi kézilabdacsapat az NB II-es bajnokság E-csoportjában. Csalló Ádám tanítványai 38-30 arányban múlták felül az előző szezonban ezüstérmet szerző baranyai ellenfelüket.

Karos Tourja következik

Karos Tourja következik

2023. szep. 22. 19:10

Lényegében már pénteken kezdetét vette és egészen vasárnap késő délutánig tart Zalakaroson a 16. Mapei Tour de Zalakaros 2023 bringás programkavalkádja.

Sikeres rajt a vízipólósoknál

Sikeres rajt a vízipólósoknál

2023. szep. 20. 15:09

Dupla fordulóval és dupla győzelemmel kezdett a Kanizsa Vízilabda Sport Egyesület az OB II-ben. A tömbösített fordulónak a kanizsai uszoda adott otthont. A házigazdák a Balaton VK és a PTE-PEAC csapatát múlták felül.

Mentálisan jól áthidalták

Mentálisan jól áthidalták

2023. szep. 19. 19:26

A női labdarúgó NB II Nyugati csoportjának harmadik fordulójában a Paksi SE otthonában nyert 3-2-re az FC Nagykanizsa együttese.

Fordulatos meccsen győztek a női kézisek

Fordulatos meccsen győztek a női kézisek

2023. szep. 19. 18:03

Megszerezte idénybéli első győzelmét a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Surman István tanítványai a DKKA U21-es gárdáját múlták felül vasárnap a Tungsram-csarnokban.

Nem sikerült a hazai bemutatkozás

Nem sikerült a hazai bemutatkozás

2023. szep. 19. 14:19

A Nagykanizsai Futsal Club NB II-es futsal-együttese a bajnokság második fordulójában a múlt szezonban szintén felsőházas UTE Futsalt fogadta és a félidei 1-1-es állás után kapott ki a lila-fehérektől.

Elkezdte a szezont a SZKES Tánccsoport

Elkezdte a szezont a SZKES Tánccsoport

2023. szep. 18. 18:45

A nyitás kapcsán egy utcatánc-bemutatóval készültek a fiatalok pénteken az Ady utcában. A produkciók gyakorlása mellett az is fontos cél volt, hogy minél többen csatlakozzanak a formációkhoz.

 Örült hajrában veszített pontot a férfi kézilabdacsapat

Örült hajrában veszített pontot a férfi kézilabdacsapat

2023. szep. 18. 18:31

Csalló Ádám együttese szombaton délután a NEKA U21-es gárdáját fogadta az Arénában. Fél perccel mérkőzés vége előtt még a hazaiaknál volt az előny, azonban az utolsó támadás során egy kanizsai játékost láttak szabálytalannak a játékvezetők, az ellenakció végén pedig időntúli hetest harcoltak ki az akadémisták, amit be is dobtak. A végeredmény így 30-30 lett. 

Nem volt egy tophétvége a térség labdarúgásában

Nem volt egy tophétvége a térség labdarúgásában

2023. szep. 17. 22:25

A labdarúgó vármegyei első osztályban szereplő dél-zalai együttesek közül mindössze a Zalakomár szerzett pontot, míg a labdarúgó Mol Magyar Kupa 3. fordulójában búcsúzott az FC Nagykanizsa legénysége.

A Kanizsáról induló teniszezőnek is szólt Magyarország himnusza a Davis-kupán

A Kanizsáról induló teniszezőnek is szólt Magyarország himnusza a Davis-kupán

2023. szep. 15. 19:38

Keszthelyen ezen a hétvégén rendezik a tenisz legjobb válogatottjai közé visszakerülésről „határozó” osztályozót Magyarország és Törökország csapatai között a Davis-kupában.