Térségi hírek

Tündérkert Szepetneken

Tündérkert Szepetneken

A helyi közösségek, egyesületek hat őshonos és szimbolikus jelentéssel bíró gyümölcsfát ültettek.

Nő a forgalombiztonság a megújult 7539-es jelű Dobri-Csömödér összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Zala megyében a 7539-es jelű Dobri-Csömödér összekötő út mintegy 240 méteren teljes körűen újult meg.

Nagyobb szerepet szán a Balaton-kutatásban a tihanyi limnológiai intézetnek az új vezető

A Balaton-kutatás megújulásához újra kell pozícionálni tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetet (BLI), amely a várakozások szerint az eddigieknél jelentősebb forrásokkal működhet.

Ünnepélyes alapkőletétel Balatonszemesen – indul a MIA-Balaton építése

Ünnepélyes keretek között helyezték el az újabb bírósági képzési intézmény alapkövét Balatonszemesen: a MIA-Balaton 2021 januárjára készülhet el.

NAV: Ellenőrzések a 43. és a 44. héten Zala megyében

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. október 21. és november 3. között ellenőrzik a virágkereskedőket, koszorúkötőket, gyertyaárusokat.

Két polgármester-választás marad el

Két polgármester-választás marad el

2019. okt. 12. 16:41

Jelölt hiányában elmarad két polgármester-választás vasárnap: a Zala megyei Lakhegyen és a Veszprém megyei Balatonszepezden időközi választáson dönthetnek a településvezető személyéről.

Becsületkönyvtár nyílt a Zalakarosi Fürdőn

Becsületkönyvtár nyílt a Zalakarosi Fürdőn

2019. okt. 10. 16:22

A vendégek így nemcsak a termálvízben, hanem az olvasásban is elmerülhetnek.

Életmentő tudás birtokában vannak a zalai igazságügyi dolgozók

Életmentő tudás birtokában vannak a zalai igazságügyi dolgozók

2019. okt. 10. 10:12

Lezárult a Zalaegerszegi Törvényszéken indított elsősegély és újraélesztési oktatássorozat.

Pollenjelentés

Pollenjelentés

2019. okt. 9. 05:00

A múlt héten már alacsony szinten mérték a pollenkoncentrációt.

Átadták a felújított Tündérkert Óvodát és Bölcsődét Nagyrécsén

Átadták a felújított Tündérkert Óvodát és Bölcsődét Nagyrécsén

2019. okt. 8. 14:13

A beruházás mintegy 200 millió forintból valósult meg.

Szaunázók hétvégéje volt Zalakaroson

Szaunázók hétvégéje volt Zalakaroson

2019. okt. 7. 15:26

A fürdőben nemcsak a szaunázás jótékony hatásaira, egészségmegőrző, prevenciós célú alkalmazására hívták fel a figyelmet, hanem a fürdő vendégei talkshow keretében Erdei Zsolt világbajnok ökölvívóval is találkozhattak.

Komoly forrásokra van szüksége a balatoni hajózásnak

Komoly forrásokra van szüksége a balatoni hajózásnak

2019. okt. 7. 10:40

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) fenntartható versenyképességének megteremtéséhez a következő évtizedben mintegy 20 milliárd forint forrásra van szüksége, a menetrendi hajózás állami támogatása mellett.

Átadták a megújult Könyvtár, Információs és Közösségi Helyet Újudvaron

Átadták a megújult Könyvtár, Információs és Közösségi Helyet Újudvaron

2019. okt. 4. 14:36

A könyvtár új bútorokat kapott, valamint az állományát is felfrissítették.

Felújították a fonyódi Valkó kilátót

Felújították a fonyódi Valkó kilátót

2019. okt. 4. 14:25

A felújított Valkó kilátó a fonyódi magasparton. Varga György fotói.

Gesztenye Fesztivál Keszthelyen

Gesztenye Fesztivál Keszthelyen

2019. okt. 4. 14:00

2019. október 5-6. között negyedik alkalommal rendezik meg Keszthelyen a Gesztenye Fesztivált színes, vidám programokkal és felejthetetlen gesztenyés finomságokkal.