Véget ért a két hónapos kaland

facebook megosztás

Kisorsolták a Szerelmes Kalandtúra fődíját, és egyben lezárták a két hónapon át tartó kapcsolaterősítő programsorozatot. A Halis István Városi Könyvtárban pénteken tartott eseményről senki nem távozott ajándék nélkül, a kaland pedig hagyományosan egy előadással, közös beszélgetéssel ért véget.

A Kanizsán már hagyományos esemény célja, hogy változatos, szórakoztató és romantikus kalandokkal segítse a párokat, házastársakat közös életük szorosabbá tételében. A Szerelmes Kalandtúrának idén több mint 100 pár indult neki, közülük 53 pár gyűjtötte össze a nyolc pecsétet, amellyel jogot szereztek az ajándéksorsoláson való részvételre.

szerelmes

- Igyekszünk a visszajelzések alapján évről-évre fejleszteni a programot. Igény mutatkozott a két hónapra, ezt több pár is jelezte, hogy az egy hónap az nagyon szűkös idő. Mi semmiképpen sem szeretnénk, hogy adott esetben tehernek érezzék ezt a fajta elköteleződést, úgyhogy a két hónappal éltünk, melyet meg is szeretnénk a jövőben is tartani, hiszen nagyon sikeressé tette és a párok számai is egyre nőtt. A programjaink 14 kínálat és azon belül ráadásul valamelyik két opciós, én azt gondolom adunk ebben is egy mozgásteret adtunk, és ha ebből nyolcat teljesítenek már jöhetnek a sorsolásra és ne felejtsük el, hogy az emberi kapcsolatok, a párkapcsolatok ápolása, ami a nem titkolt fő célunk, az úgy néz ki, hogy egyre több embernek a preferenciája lesz - mondta el Gálné Dénes Tünde szervező. 

Idén egy megújult csapat vágott bele a szervezőmunkába, így a kalandtúra egykori elindítói már résztvevőként összegezhették tapasztalataikat.

szerelmes

- Nagyon nagy öröm számunkra, hogy mi igazából átadtuk a főszervezést egy új csapatnak, akik nagyon lelkesek és nagyon sok energiát beletettek és olyan jó ezt látni. Tényleg már csak a háttérben próbáltunk segíteni és abszolút résztvevők voltunk, így sokkal jobban sikerült teljesíteni az állomásokat, mint szervezőként. Jól éreztük magunkat, sok izgalmas dolog volt, újdonságok, hogy vajon mi lesz a geoládában, mi lesz az étteremben új helyszín volt az is, táncházban voltunk. - tudtuk meg Bende Piroska résztvevőtől. 

- Sok új arccal találkoztunk és a szervezőcsapat megfiatalodott és ez nagyon jó. - fogalmazott Bende Krisztián résztvevő. 

A sorsolásról mindenki ajándékkal távozott, a fődíjat, a kétszemélyes karosi wellnesshétvégét pedig a Pfeifer-Popellár házaspár nyerte. Az ötödik Szerelmes Kalandtúra záróeseményén továbbá előadást is hallhattak az érdeklődők. Mester Balázs és Mester Judit, a Mindenütt jó, de jó otthon? címmel tartott gondolatébresztő párbeszédet.

K-V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.