Utóvédként a Donnál

facebook megosztás

Folytatódik a sorozat – elkészült és ma bemutatták az Utóvédként a Donnál című könyv harmadik részét a Thúry György Múzeumban. Molnár András, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei igazgatója és dr. Szabó Péter hadtörténész eredetileg két kötetben tervezte feldolgozni a magyar királyi honvéd könnyű hadosztály Zalához kötődő alakulatainak a történetét – ez a munkájuk 2014-ben készült el. Azóta egy újabb kötetre elegendő forrásanyagot találtak. A sorozat legújabb része a Zala Megyei, valamint Nagykanizsa, Keszthely és Zalaegerszeg önkormányzatának a támogatásával jelent meg. A könyvbemutatón Dénes Sándor polgármester azt mondta, a nemzeti identitás egyik pillére saját múltunk megismerése, Illésfalvi Péter hadtörténész szerint pedig a kötetnek az az egyik legnagyobb érdeme, hogy a katonák által írt levelek, naplójegyzetek és családi fotók által személyessé teszi a Don-kanyart megjárt honvédek történetét.


A kötet a honvédek levelei, naplójegyzetei és családi fotói által válik személyes hangvételűvé

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.