Átadták a diplomákat a PEN-en

facebook megosztás

A hallgatók - a hagyományokhoz híven - a Múzeum téri Patkófalnál szegeléssel kezdték a délutánt,  majd a Felsőtemplomban vettek részt hálaadó szentmisén. 

– Fontos a hálaadás és a köszönet. Mert ez az emberi magatartás egyik legszebb megnyilatkozása. A professzor, a tanár azért ad hálát, hogy átadhatta, a diák pedig azért, hogy befogadta, sőt, számot is tudott adni a tudásanyagról – fogalmazott Szűcs Imre, a Jézus Szíve Plébánia plébánosa.

A diplomaátadó ünnepségen Cseresnyés Péter azt mondta: amikor az ember beiratkozik egy egyetemre, nem a keményfedeles irat megszerzésére törekszik, hanem az álmai felé.

– Az a tudás, készség és tapasztalat, amit a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán szereztek, kiváló útravaló egy hosszú út kezdetéhez – hangsúlyozta a miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A Pannon Egyetem rektora, Dr. Gelencsér András úgy fogalmazott, a diplomaátadó egy színvonalas vidéki intézményében felemelő, családias esemény.

– A tömegképzések arctalanságával szemben egy valódi, emberi közösségben eltöltött, tartalmas évektől, személyes emlékektől való búcsú is társul az oklevél megszerzése fölött érzett öröm mellé – fogalmazott a rektor.

Az ünnepségen több elismerést is átadtak. A Kanyssa Hallgatói Alapítvány „Év önkéntese” elismerését Kiglics Norbert kapta. Az „Egyetemei Kamarai Díjat” László Péter mérnökinformatikus hallgató vehette át. Idén három hallgató részesült „PEN Ezüst Toll” díjban: Bali Eszter, Kummer Nándor Tamás és Spanics Alexandra. Az „Arany Toll Díjat” Kölkedi Krisztián érdemelte ki. A "Kiváló Oktató-Kutató Díjat" Dr. Keller Krisztina egyetemi docens kapta.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.