Utolsó óráiban jár 146 évnyi kanizsai történelem...!

facebook megosztás

Legutóbb 2017 nyarán számolt be a Kanizsa TV arról, hogy elkezdődhet a Kiskastély felújítása. A renoválás azonban csak terv maradt, az ikonikus épület állapota pedig azóta is hónapról hónapra tovább romlik. A mostani városvezetés elkötelezett a helyreállítás mellett, amihez egy közös, horvát-magyar pályázat nyújthat anyagi fedezetet.

 


Fotó: Horváth Zoltán

Az eklektikus épületet Krausz Mária építtette nyaraló lakóháznak 1874-ben. 1941-től – akkori tulajdonosáról elnevezve – Lázár villának hívták 1952-ig, az államosításig. A város 1996-ban felújíttatta, ’97-től pedig – nagy sikerrel – városi galériaként működött. A ma ismert, Kiskastély elnevezést is ekkor, 23 éve kapta az Erzsébet tér szomszédságában lévő gyönyörű kúria.

– Az épület állapotának komoly romlása nagyjából két és fél éve kezdődött, néhány helyen beázott – idézte fel Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója –, majd ezt követően szakemberek felülvizsgálták, s megállapították, hogy könnyező gomba van a tetőtérben, a tetőtéri gerendákban. A problémát azonnal meg kellett oldani, amit az önkormányzat meg is tett. A munkálatok során a tetőszerkezet azonban újabb sérülést szenvedett: ezt a gombafajt ugyanis csak égetéssel vagy kivágással lehet kiirtani, esetünkben pedig az utóbbi módszerrel távolították el. A kialakult helyzet miatt 2017-ben az épületből ki kellett költöztetnünk a festményeket, műtárgyakat. A Magyar Plakát Házban van egy raktárunk, párátlanító berendezéssel és megfelelő polcrendszerrel, ott tudjuk tárolni ezeket a nemzetközi viszonylatban is értékesnek számító képeket. Nagyon fontos kiállítóhelye volt a Kiskastély a Thúry György Múzeumnak, hiszen Sass-Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet, valamint Z. Soós István festőművészek alkotásait is itt láthatták az érdeklődők. Úgy gondolom, nemcsak mi, hanem egész Kanizsa várja, hogy megújuljon a Kiskastély, és a kiállítóterek ismét teljes pompájukban álljanak az érdeklődők rendelkezésére.

Károlyi Attila (Éljen VárosuNk!) hét témában interpellált a januári közgyűlésen, egyebek mellett a Kiskastély-ügyéről kérdezett. Az önkormányzati képviselő szerint a ’96-os felújítási munka minőségét jól jelzi, hogy alig 20 évvel később már újabb rekonstrukcióra szorul az épület.

– Az akkori polgármester – Cseresnyés Péter – már 2013-ban kijelentette, hogy az épület katasztrofális állapotban van. Azóta eltelt 7 év, de a kijelentés ellenére nem történt semmi. Az akkori fideszes önkormányzat sem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Úgy gondolom, Kanizsának kevés olyan értéke van, mint a Kiskastély, valamint Z. Soós István, Sass-Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet páratlan alkotásai. Ezért az Éljen VárosuNk! Egyesület úgy döntött, ha törik, ha szakad, megoldjuk ezt a problémát, sőt kezdeményeztük, hogy a Vasemberházban lévő, mintegy 300 méteres bemutatótermet is visszakapjuk. Ezt jelenleg a nyugdíjfolyósító igazgatóság irattárnak használja, ami véleményem szerint felháborító.

Az épület felújítására lehetőséget adhat egy határon átívelő, interreges projekt. A város a hlebinei naiv festőművészeti teleppel közösen pályázott több mint 250 millió forintra.

– A döntés-előkészítés utolsó fázisába érkezett a pályázat, bízunk abban, hogy két héten belül megtudjuk az eredményt, ami reméljük pozitív lesz – hangsúlyozta Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője. – A Kiskastélyban olyan galériát szeretnénk kialakítani, ahol lenne egy állandó kiállítás a már említett képekből, a horvát naiv festészet képviselői pedig időszaki kiállításokon mutatkoznának be.

Balogh László személyesen is meggyőződött a horvát partner abszolút elkötelezettségéről, hiszen többször is egyeztetett a projekt határon túli képviselőivel. Ugyanakkor a polgármester azt mondta: nem ezen a pályázaton múlik a Kiskastély jövője.

– Akárhogy is alakul, a Kiskastély nem maradhat így. A már említett Sass, Sass-Brunner és a Z. Soós hagyaték mellett nagyon fontos számunkra, hogy Kustár Zsuzsa és Szekeres Emil munkái is otthont kapjanak ebben az ikonikus épületben. Egyébként a Thúry György Múzeum birtokában mintegy ezer kiváló, értékes alkotás van, ezt sokan nem is tudják, erre is büszke lehet Kanizsa. A megoldás a végtelenségig nem húzódhat. Amennyiben a pályázat nem nyer, a városnak akkor is kötelessége ezt a problémát kezelni. S azt mindenképpen kijelenthetem, hogy többen is azon dolgozunk, hogy megoldódjék a kialakult helyzet.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.