Koronavírus - Egyes rendelők csak ezen a héten kapják meg a koronavírus elleni oltóanyagot

facebook megosztás

Ahogy arról mi is beszámoltunk, múlt héten a vártnál kevesebb oltóanyag érkezett Magyarországra, ezért a kanizsai háziorvosok többsége is később kezdheti oltani a regisztrált, legidősebb betegeket. Néhány rendelő kivételével egy hetet csúszik az oltási terv ezen szakasza.

Múlt héten lezárult a legveszélyeztetettebb csoportok, az egészségügyi dolgozók és az idősotthonokban élők kampányszerű oltása. Vígh András háziorvos elmondta, a megadott elérhetőségeken kell értesíteniük a regisztrált 80 év feletti embereket, hogy mikor és hol kaphatják meg a védőoltást. Egy Moderna vakcinából tíz beteget lehet beoltani és mindezt hat órán belül el kell végezni, ezért a megadott időpontokat szigorúan be kell tartani – hangsúlyozta a szakember.

– Most jelenleg egy 18 betegből álló listát kaptunk, akik mind 80 év fölüliek. Közülük 10-et a rendelőben kell majd oltanunk, 6-ot pedig az oltópontra kellett irányítanunk, illetve megszerveznünk az odaszállítását. A hét elején ez még úgy volt, hogy az oltópont helyszíne Zalaegerszeg, azonban a hét közepétől kiderült, hogy Nagykanizsán is működik az oltópont, úgyhogy ezt a 6 beteget már ide sikerült irányítanunk. Csütörtöktől kezdődik az oltás, ők hatan már csütörtök reggel megkapják az oltást – nyilatkozta Vígh András háziorvos.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.