Színes programok várták a családokat Eszteregnyén

facebook megosztás

Nagy volt az érdeklődés a szombaton tartott családi nap iránt Eszteregnyén. A játszótéren és környékén rendezett programon minden szolgáltatás ingyenes volt a résztvevőknek.  

Hagyományt szeretnének teremteni az első alkalommal megrendezett programból Eszteregnyén. Kele Lajostól, a település polgármestertől megtudtuk, hogy a falu apraja-nagyja ellátogatott a rendezvényre, sőt, a környező településekről is érkeztek vendégek.

– Olyan 670 fő a településünk létszáma. Ahhoz képest én úgy gondolom, hogy nagyon sok család kijött. Elég nagy a terület, így szétszóródtak, de várakozásainknak megfelelően érkeztek meg a vendégeink – nyilatkozta Kele Lajos, Eszteregnye polgármestere.

Az ugrálóvár és a körhinta mellett nagy népszerűségnek örvendett a többféle ízesítésű palacsinta.

– Elég jól fogy, sütöttünk most már 5 kiló lisztből.  Van baracklekváros, áfonyás, kakaós, nutellás. Viszik hármasával négyesével, ízlik nekik – mondta Pusztai Csabáné.

Szabó-Ignácz Ramóna gyermekeivel látogatott el az eseményre. A picik minden programot ki is próbáltak a családi napon.

– Mi is eszteregnyei lakosok vagyunk, három kisfiammal jöttem ki. Szerencsére nem is lakunk messze. Eddig sok mindent kipróbáltunk. A hátam mögött a kisfiam agyagozik, a középső gyermekem valahol ringlisezik, a picikém pedig hátul az óvoda játékaival játszik éppen – mesélte Szabó-Ignácz Ramóna.

Délután a Pántlika együttes is fellépett a rendezvényen.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.