A jelenlegi időszakban különösen fontos az immunerősítés

facebook megosztás

A megfelelő étrend és a rendszeres testmozgás elengedhetetlen szerepet játszik az őszi immunerősítésben. A megkérdezett szakemberek szerint az idénygyümölcsök fogyasztása mellett gondoskodni kell a szervezet vitamin utánpótlásáról, valamint fontos hetente legalább háromszor valamilyen sporttevékenységet végezni.

Az ősz beköszöntével a szeptemberi iskolakezdés, a szezonális influenza vagy a nyirkos idő mind olyan tényezők, amik gyengíti a szervezet ellenállóképességét – hangsúlyozta Ignácz Andrea. A Király Gyógyszertár vezetője multivitaminokat, valamint az életkornak megfelelő mennyiségű C-, és D vitamint ajánl erre az időszakra. A szakember azt is elmondta, a vitaminok választásakor hasznos lehet a gyógyszertár dolgozóival konzultálni arról, hogy kinek mit ajánlanak.

– A gyerekeknek az életkornak megfelelően kell a mennyiséget kiszámolni, ez általában a megvásárolt készítményeken szerepel. Felnőtteknek én úgy gondolom, hogy a 2000-3000 egység naponta az elegendő. A C vitaminból, ott oda kell figyelni azért arra, hogy a vizelettel a felesleg kiürül, tehát ne essünk túlzásokba – nyilatkozta Ignácz Andrea, a Király Gyógyszertár vezetője.

A folyadékbevitelben a vizet lassan felválthatja a meleg tea, de Márfi Kinga dietetikus arra hívja fel a figyelmet, hogy a cukorral nem szabad túlzásba esni. Vitaminforrásnak javasolja a kiskertekben vagy a piacon megtalálható almát, körtét, szőlőt, de a zöldségek terén is bőven akad választék.

– Ilyenkor ősszel van a padlizsán, a fekete retek, a cékla, amiket nyugodtan lehet fogyasztani, mert nagyon jó vitaminforrások. Ha ezek lecsengenek, vagy valakinek annyira nem kedvencei, akkor nyugodtan lehet vásárolni mondjuk mélyhűtött, fagyasztott gyümölcsöket. Ezeket meglehet csinálni smoothie-nak, vagy turmixoknak kisebb étkezésekre – mondta Márfi Kinga dietetikus.

A megfelelő táplálkozás mellett Virovecz Lilla edző hetente legalább háromszori aktivitást javasol. Úgy gondolja, hogy amíg még melegebbek a nappalok, addig érdemes a szabadban biciklizni, futni vagy a kültéri edzőtermek által kínált lehetőségeket választani.

– Az immunrendszer kialakítása, illetve védelme érdekében nagyon fontos a testmozgás, hiszen a vérkeringést, illetve a nyirokkeringést is fokozza. Ezáltal a szervezetnek a védekező funkciói, illetve az ellenálló és tisztító funkciói beindulnak. A vírusok és a baktériumok legyőzése érdekében nagyon fontos a testmozgás – fogalmazott Virovecz Lilla edző.

Virovecz Lilla hozzátette: a kültéri sportolás a hűvösebb idő beköszöntével, réteges öltözködéssel folytatható.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.