Dallamok csendültek fel a BLG-ben

facebook megosztás

A Dallamok Éjszakájától volt hangos péntek este a Batthyány Lajos Gimnázium. A zenés, közösségerősítő programot egy év kihagyás után, immáron nyolcadik alkalommal szervezték meg. A hangsúly a csapatépítésen volt, de számos új művet is elsajátítottak az egészestés-program alatt az ifjú tehetségek.

2013-ban indították el ezt a mára már hagyományossá vált rendezvényt a BLG-ben. Gölles Martin volt az egyik ötletgazda. A Virág Benedek Kórus másodkarnagya elmondta: szerették volna a diákokat megfogni egy olyan rendezvénnyel, ami bevonzza őket az intézmény zenei életébe.

– Sok lehetőségük talán nincs is nekik énekelni vagy olyan lehetőség, ahol kimerik adni a hangjukat. Kimerik engedni a gőzt, mert ez tényleg nem arról szól, hogy zenészeket képezzünk a kórus által, hanem hogy jól érezzék magukat elsősorban. A kórus által egy olyan művészi produkciót létrehozni velük, ami tényleg egy életre szóló élményt jelent, és szerintem ez lehet az, ez a minőségi munka, hogy hozzájárulnak egy kis énekesként egy nagy egészhez – nyilatkozta Gölles Martin, a Virág Benedek Kórus másodkarnagya.

A közös éneklés sem maradhatott ki a programok közül, de különböző szellemi és ügyességi feladatokkal is készültek a szervezők, hogy a tagok még jobban megismerjék egymást.

– Ez arra is jó, hogy ne csak a rutinszerű próbák alkalmával gyakorolt műveket vegyük, hanem ilyenkor előveszünk érdekes műveket. Kicsit kielemezzük, megnézzük hogyan miként csináljuk. Elkezdjük tanulni és ezek is beépülnek a repertoárba – mondta Cseke József, a Virág Benedek Kórus karnagya.

Tavaly nem tudták megtartani az évkezdő programot, és a kórus létszáma is minimálisra csökkent, azonban a szeptemberben induló tanévben már több mint 60 főre bővült a létszám.

– Ez a program nagyon jól összehozza az egész énekkart, az egész csapatot. Szerintem egy nagyon méltó módja annak, hogy elkezdjük így az évet. Mindenkinek meghozza a kedvét, ahhoz, hogy ehhez a közösséghez tartozzon – mesélte Bakonyi Blanka, a Virág Benedek Kórus tagja.

A csapat összetartása és a közös munka eredménye a versenyeken elért sikereken is jól látszik, amire az egész iskola büszke – említette Dénes Sándor, az intézmény igazgatója.   

– A Virág Benedek Kórus az idén 55 éves, és ez nagy dolog, és nagy büszkesége az iskolának a kórus, hiszen az elmúlt évtizedekben nagyon sok szép eredményt értek el. Az énektermünk fala azokkal az elismerésekkel van díszítve, amit elértek. Ezek kórustalálkozók, kvótaminősítés, Helikonon rendszeresen ott van a Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar, a női karunk is, és büszkék vagyunk rá – fogalmazott Dénes Sándor, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója.

A tanév második felében ismét aktuális lesz a keszthelyi Helikon, a dunántúli középiskolások tehetségkutatója, amire már most gőzerővel készülnek a tagok.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.