Egy orvos számára fontos, hogy megmérettesse magát…

facebook megosztás

Pályaválasztásról, betegségről, gyógyításról

Dr. Mihalecz Károly háziorvos, fül-orr-gégész szakorvos, allergológus szülei orvosok voltak; édesanyja egy ideig a kanizsai kórház igazgatója, édesapja pedig urológus szakorvos volt, ő mindezek ellenére nem akart orvos lenni. Az apai „ráhatás” úgymond az évek során mégis a gyógyítás útjára terelte. Kitűnő középiskolai történelemtanára ugyan a régészet feléi irányította a figyelmét, de elgondolkodtatták édesapja szavai is: „az orvoslás olyan, mint a régészet, csak itt nem halottakat ásunk ki a földből, hanem élő emberek betegségét próbáljuk megkeresni”.

Beiratkoztam az egyetemre, ahol az első két évben macskákat, békákat trancsíroztunk, ami egyáltalán nem tetszett nekem. Az apám akkor kitalálta, hogy menjek el mentősnek. A tanulmányaim mellett elmentem Pécsre mentőzni, és ott megszerettem az orvosi munkát. Az egyetem után Szombathelyre költöztem, és felnőtt urológusként dolgoztam a kórházban. Aztán megnősültem, s mivel sok volt az orvos – nem úgy, mint most –, és a feleségem csak Szentgotthárdon kapott volna állást, hazaköltöztünk. Édesapám akkor még aktívan dolgozott, és két Mihalecz sok lett volna az osztályon, ezért választanom kellett. Országos hírű volt a kanizsai gégészet, és azt tudtam, hogy dr. Dull Gábor főorvos szakmailag nagyon jó, ezért a gégészet mellett döntöttem. 2007-2008-ban azonban történt egy vezetőváltás, és akkor úgy tűnt, hogy megszűnik az osztály. Megpályáztam egy külföldi állást, de édesapám betegsége visszatartott a költözéstől. Ezután vettem meg a nyugdíjba vonuló Pálfi doktornőtől a praxisát. Lassan 15 éve lesz, hogy 2 nap dolgozom a kórház gégészetén, a többi napon pedig háziorvosként itt a Kalmár utcai rendelőben. Mind a kétféle gyógyítást imádom. A mozgásszervitől a belgyógyászati, a sebészeti betegig mindenkivel lehet itt találkozni.

 Úgy hallottam, a Covid-járvány idején is kijárt a betegekhez!

A rendelőm egy pillanatig sem volt zárva. Úgy gondolom, egy orvos számára fontos, hogy megmérettesse magát, hogy tisztában legyen vele, mit ér. Függetlenül attól, hogy én leukémiás vagyok, eszembe sem jutott, hogy bezárjam a rendelőmet, hiszen az embereknek pont akkor van szüksége orvosra, amikor egy ilyen járvány van. A saját pénzemen mindenféle védőeszközt megvettem magamnak és az asszisztensnőimnek, és ha kellett, kimentem a betegekhez is. A beteg az beteg. Ózongenerátorral a mai napig is fertőtlenítjük a rendelőt.

Úgy mondta előbb, hogy leukémiás. Nem lehet azt mondani, hogy kigyógyult a betegségből?

Tulajdonképpen lehet. 2015. november 30-án azt hittem, hogy valami tüdőbajom, vagy infarktusom van, mert nagyon fájt egy ideje a mellkasom. 40 fokos lázban ügyeltem, és másnap bementem a kórházba, mert az ember nem tudja saját magát rendesen megvizsgálni. Délután már az intenzív osztályon feküdtem, kiderült, hogy akut leukémiám van. Kanizsáról lekerültem Pécsre a hematológiára, és túléltem a betegséget! Egy 19 éves német fiatalembertől kaptam csontvelőt, mert Magyarországon nem volt alkalmas donorom. Amikor megtudtam, hogy mi a bajom, úgy kalkuláltam, hogy 3 hónap múlva halott leszek, de nem így történt. Ha az ember nem adja fel, nagyon küzd és nagyon akar élni, mert az kell, akkor sikerülhet. Én nem szedtem semmiféle csodaszert, belevetettem a bizalmamat az orvosomba, és én is szeretem, ha a betegeim elfogadják tőlem ezt a hozzáállást. Csak és kizárólag a tradicionális orvoslás módszereit alkalmazták rajtam, kőkemény kemoterápiát, ami tényleg borzalmas volt.

Jó, ha egy orvos tisztában van azzal, hogy az ember mennyire kiszolgáltatott az ágy másik felén – jegyzi meg tapasztalatból a főorvos. – Jót tesz a beleérző képességének azt gondolom. Amíg nem voltam beteg, igazából fogalmam sem volt róla, hogy mennyi szenvedéssel jár, és milyen fájdalmakat kell átélni azoknak az embereknek, akik ilyen betegségen mennek keresztül. Az én betegségem is bármikor kiújulhat, azt azonban nem tudom megmondani, hogy lenne-e erőm még egyszer ugyanezt végig csinálni, de nagyon jó dolog élni, és szép az élet még akkor is, ha az ember beteg. Én is kapaszkodtam mindenbe. A hitembe, a családomba.

Talán a betegei is az őszinteségéért kedvelik.

Azt is elmondom nekik, ha kétes a küzdelem kimenetele, de csodák mindig vannak az orvostudományban. Hozzám nyugodtan jöhetnek a betegek, bárhonnan hozzák a leletet, lefordítom nekik úgy, hogy megértsék miről van szó. A betegnek joga van tudni, hogy mi a baja. Sokkal sikeresebbek vagyunk így mind a ketten, hiszen nekem is öröm, ha meggyógyul valaki a betegségéből. Fontos még az is, hogy az embernek meg kell adni a méltóságát. Nagyon tiszteltem a zalaegerszegi onkológus főorvosnőt és most a főorvos urat is azért, mert kőkeményen megköveteli, hogy az adott osztály minden betegének van neve. Nem az 1-es kórterem 4-es ágyon fekvő akárki az illető, hanem X.Y., mert az jár mindenkinek.

Gyakran sétál a kutyájával a Csónakázó-tónál.

 A kutya nagyon fontos egészségügyi eszköz, mert ráveszi a mozgásra az embert. Nagyon szeretem a természetet, a művészetet, a komolyzenét, a könnyűzenét, a képzőművészetet, a festészetet. Próbálok igazi értelmiségi életet élni, ami azt látom, most nem annyira divatos. Az én utazásaim nem tengerparti nyaralások, hanem inkább kulturális utazások, mert ezek kapcsolnak ki.

BAKONYI Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.