Drága édesanyám…

facebook megosztás

Az anyák napja egy fontos ünnep a családok életében. Többnyire ekkor köszönetet mondunk az édesanyánknak a sok törődésért, kedvességért és meglepjük egy szívből jövő ajándékkal. Az anyák napja eredete az ókorhoz vezethető vissza, de számos történet köthető ehhez a naphoz. Kultúránként és országonként változó az eredete és a napja is, amikor ünnepeljük.

Az anyák napja egy remek ünnep arra, hogy a tradíciókat kiépítse. Nagy szerepe van ebben az édesapáknak, hiszen otthon nekik kell segíteni a fiatal generációt abban, hogy meglepjék az édesanyákat, és ezt fenntartsák évről évre. Természetesen az óvodákban és az iskolákban is nagy hangsúlyt fektetnek ennek az ünnepnek a megtartásáért. A pedagógusok segítségével több héten keresztül készülnek a gyermekek, hogy versekkel és saját kézzel készült ajándékokkal lepjék meg az anyukájukat. A Rozgonyi Tagóvodában jártunk, ahol a gyerekek lelkesen készítették a szebbnél- szebb virág és kézlenyomatos meglepetéseket, és vidáman gyakorolták az énekeket az ünnepségre. Anekné Molnár Ildikó a óvodavezető elmondta, az anyák napi készülődés az összetartozunk projekt részeként valósul meg. A művészetek eszközeivel, sok érdekes játékos tevékenységet végeznek a gyerekekkel az óvónők, ezáltal érzékenyítve a család fontosságára és az édesanya szerepére a családban. Egy gyűjtő munka előzte meg készülődést, otthonról képeket hoztak a kicsik és sokat beszélgetnek a gondoskodásról, a szeretetről és az anyukákról. Az intézmény vezetője úgy látja, az édesapák is kiveszik a részüket ilyenkor, és segítenek a kicsiknek a titok megőrzésében és a versek gyakorlásában is akár. Nagykanizsán a Szilágyi Cukrászdában is minden évben készülnek erre a szeretetteljes ünnepre, mini tortákkal, szív és francia desszertekkel. Az a tapasztalat, hogy egyre több fiatal felnőtt hívja meg édesanyját egy szelet süteményre és ülnek be egy kis kikapcsolódásra a cukrászdába- árulta el Pál Réka a Szilágyi Cukrászda vezetője. Egyre többen vannak, akik elviszik és otthon lepik meg a finomságokkal a szülőket és a nagymamákat. Hiszen ilyenkor az édesanyák mellett a nagymamáké is a főszerep.

A finomságok és a kézzel készült apróságon túl a legnagyobb jelkép a virág. A hagyományok, trendek persze itt is változnak, de Martonné Jeszek Katalin, a Kati Virágbolt tulajdonosa szerint, a mai napig, nagy a hagyománya a virágnak, a cserepesnek, és a vágottnak egyaránt. Akinek már nem él az édesanyja, a temetőben is megemlékeznek ezen a napon, egy- egy szál virággal vagy csokorral. A felhozatal egyre nagyobb és színesebb, minden árkategóriában megtalálhatók a virágos ajándékok. Az új trendnek a csomagolás egyedisége számít az idei évben. A megkérdezett kanizsaiak, szintén egyébként nagyon fontosnak tartják, hogy anyák napján felköszöntsék az édesanyjukat, legtöbben a virággal és édességgel kedveskednek. Igaz csak egy ilyen nap van egy évben, de ne feledjük, az év minden napja is kevés hálánk kifejezésére.

BUDAVÖLGYI Veronika

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.