A tűzifa ára is nőtt az elmúlt időszakban
Ahogy sok másnak, úgy megemelkedett idén a tűzifa ára is a tavalyi évhez képest. A drágulás bérek, a szállítási költségek és más járulékos költségek emelkedésével magyarázható, ami pedig kihat a kereslet alakulására. Az előző fűtési szezonban sok háztartásban tértek át alternatív fűtési módszerekre, de idén már egy teljesen átlagos gazdasági évre számítanak.
A téli tűzifamennyiség beszerzéséről célszerű minél előbb, akár már tavasszal vagy nyár elején gondoskodni, egyrészt azért, hogy az kellőképpen kiszáradjon, másrészt így a kereskedőknek is több idejük marad a különböző fafajok pótlására. Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója arról beszélt, a tavalyival ellentétben idén akkor sem kell készlethiány miatt hosszabb várakozásra számítani, ha valaki ősszel szeretne nagyobb mennyiséget vásárolni. A szállítási idő növekedésével ilyenkor azonban számolni kell.
– A befizetés teljesen gond nélkül zajlik, tehát amikor valaki vásárolni szeretne, bemegy az illetékes erdészethez, befizeti a fát azonnal. A szállítás viszont részben időjárásfüggő, hiszen az erdeink zömében nehezen megközelíthető helyen vannak, és hogyha olyan időjárás van, például esik az eső, akkor lehet némi csúszás a szállításban, de ez sosem nagy, néhány héten belül általában mindenki megkapja a fáját, tehát igazából ebben sincs fennakadás – hangsúlyozta Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója.
A megemelkedett gázárak miatt a tavalyi évben az azt megelőző fűtési szezonokhoz képest a megszokottól eltérő piaci igények alakultak ki. Szörcsök Zsolt, a Szörcsök Művek Kft. ügyvezetője elmondta, a legnépszerűbb fafajok tekintetében nem történt változás.
– Mindenkinek változó. Az akác, a bükk, a gyertyán, minden évben ezek főleg, a tölgyfa esetleg. Mindenkinek a megszokásokon alapul, de igazából mindegyik jó. Az a lényeg, hogy legyen száraz, legyen megbízható helyről, megbízható mennyiség, ez a fontos, tehát ez nem változott az előző évekhez képest – fogalmazott Szörcsök Zsolt, a Szörcsök Művek Kft. ügyvezetője.
A szakemberek szerint a tavalyihoz hasonló rohamra idén nem kell számítani, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a tűzifa megvásárlását.
T.CS.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.