A Luxus Hungary sorozat írójával találkozhatott a kanizsai közönség

facebook megosztás

Kordos Szabolccsal, a Luxus Hungary sorozat kapcsán ismertté vált szerzővel találkozhatott a kanizsai közönség a könyvtárban. Az író-olvasó találkozón a publicista eddigi munkáiról, és a jelenleg készülőben lévő írásáról beszélgetett az érdeklődőkkel.

Kordos Szabolcs már gyermekkorában elhatározta, hogy újságíró akar lenni. Céljait szülei is támogatták, elszántságának és tehetségének köszönhetően már gimnazistaként gyakornokoskodott egy országos lapnál. Sztárinterjúkat készített, többek közt Andy Vajnával és tudósított Jean-Claude Van Damme budapesti érkezéséről. Ezt követően egy olyan sorozat – a Luxus Hungary – írásába kezdett, amely a maga nemében egyedülálló. A könyvtár már a Covid időszak elején felvette vele a kapcsolatot, a találkozót most sikerült létrehozni.

- Ő a Luxus Hungary sorozattal lett híres. Ezek interjú kötetek igazából, a taxis világról, a hotelek világáról, az éttermek mindennapjairól. Olyan interjúk vannak bennük, amiket az ott dolgozók adtak, és hát vadabbnál-vadabb sztorik kerülnek elő. Úgy gondolom ez az a sorozat, amivel berobbant a köztudatba az író – fogalmazott Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa. 

író

Kordos Szabolcsot saját bevallása szerint mindig a kíváncsiság hajtotta, be szeretett volna látni a színfalak mögé, meg szerette volna ismerni az emberek életét.

- Így született meg a Luxushotel Hungary, aztán azután az idegenvezetőkkel foglalkozó Turista from Hungary, a légiutaskísérők és pilóták életét bemutató Airport Hungary és a többi. Az utóbbi időben pedig a város története kezdett el engem foglalkoztatni. Első körben Budapest története. Ott sem feltétlenül egy történelemkönyvre kell gondolni, hanem egy szórakoztató egyvelegre. Amelyik azt mondja el, azon falak között milyen emberi sztorik történtek. Tehát nem az építészetre megyek rá – az is rettentő izgalmas – hanem egy-egy épület, amely előtt elsétálunk nap mint nap, milyen sztoriknak volt szemtanúja – tudtuk meg az író, újságírótól. 

Kordos Szabolcs a jelenlegi munkája után folytatja ezt a fajta tevékenységet, hiszen mint ahogy fogalmazott: szerencsére mások is kíváncsiak, nem csupán ő. És, ha ezt a kíváncsiságot sikerül kielégíteni, az egy rettentő jó, és hasznos időtöltés – mondja az író.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.