Újabb jeles személy a helyi értéktárban

facebook megosztás

Bekerült a helyi értéktárba vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor életműve. A katonatiszt két éven keresztül volt a Kanizsán állomásozó 20. honvéd gyalogezred parancsnoka.

A helyi értéktárba olyan személyek vagy nemzeti értékek kerülhetnek be, akik vagy amelyek öregbítették Nagykanizsa város hírnevét. Huszár András célja a kanizsai katonahősök emlékének ápolása, így a bizottság az ő kezdeményezésére vette fel a listájára vitéz Szabadi Béla, Orbán Nándor, Oszlányi Kornél és legutóbb Szurmay Sándor életútját. A boksánbányai születésű katonatiszt 1905 és 1907 között szolgált Nagykanizsán. A két év alatt rendkívül erősen kötődni kezdett városunkhoz, de az ország számos más pontján is tisztelettel emlékeznek rá.

- Boksánbányán a szülővárosában a helyi templomban egy emléktábla őrzi az emlékét, amit a közelmúltban avattak. Több magyar és elszakított területen lévő városnak is a díszpolgára. Bánfihunyadot emelném ki, Győrt, Pápát és ugye Nagykanizsának is – fogalmazott Huszár András, amatőr történelemkutató. 

Szurmay

Kanizsáról való áthelyezését követően a későbbi vezérezredes 1917-ben honvédelmi miniszter lett. Egy évvel később egy díszközgyűlésen választották meg városunk díszpolgárának, a megtisztelő címet azonban csak 1930-ban vehette át, amikor felavatták a 20. honvéd gyalogezred emlékművét az Erzsébet téren. A díszpolgári címről szóló oklevél, valamint a mementó átadását dokumentáló fotók a mai napig megtalálhatók a Thúry György Múzeum gyűjteményében.

- A készítője Markó Lajos volt, őt Kanizsán talán elég jól ismerik, mint festőművészt, a század elején a teleki utcában volt műterme és festőiskolája. Ő készítette ezt a gyönyörű rajzot, később tudtuk meg róla, hogy ő a 20-as gyalogezrednek a főhadnagya, később tartalékos főhadnagya is volt. Ezért esett egyértelműen őrá a választás, hogy ő készítse el ezt az oklevelet – tudtuk meg Kunics Zsuzsától, a Thúry György Múzeum történész-muzeológusától. 

Az egykori kanizsai kötődésű tiszt és miniszter 1945. februárjában hunyt el Budapesten.

 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.