A Csillag Citera Együttes és a Fürge Lábak Néptánccsoport tartott találkozót

facebook megosztás

A népi kultúra jegyében találkoztak szombaton citerások, dalkörök és táncosok a Medgyaszay Házban. A Csillag Citera Együttes és a Fürge Lábak Néptánccsoport hagyományosan, minden év tavaszán látja vendégül a barátait.

Fityeház, Szepetnek, Eszteregnye és még számos környékbeli kistelepülés képviseltette magát szombaton, a Medgyaszay Házban. A házigazdák rövid kihagyás után, immár tizedik alkalommal hívták életre a találkozót.

citera

- Népi kultúra címszót adtuk mi ennek, máshol ez dalostalálkozóként szerepel. Eljött az ideje, hogy most újra elkezdjük ezt a rendezvényünket, hogy a társaságot újra meg tudjuk invitálni. Most is van közöttünk két új csoport, a Molnári Asszonykórus és a Szellőrózsa Népdalkör Nagyrécséről – árulta el Lakatosné Ónodi Erzsébet, a Csillag Citera Együttes művészeti vezetője. 

A Molnáriban működő kórus 50 éve alakult, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal és változó felállással dolgoznak. A kanizsai együttessel egy fityeházi dalostalálkozón ismerkedtek meg, így jött létre a kapcsolat.

citera

- Általában kaj horvát nyelven énekelünk, és nagyon sok rendezvényen részt veszünk. Nem csak itthon, hanem külföldön, Horvátországban is szoktunk szerepelni – mondta el Zadravecz Bernadett, a Molnári Asszonykórus vezető helyettese. 

A színpadon egymást váltották a fellépők, de a program az előadásokkal nem ért véget, a baráti társaságok kötetlen formában, estébe hajlóan mulattak a Medgyaszay Házban.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.