A régi hagyomány jegyében - Felállították Zalakaros májusfáját

facebook megosztás

Felállították a város májusfáját Zalakaroson szerda délután. A díszítésben a helyi családok közösen vettek részt, míg a fa elhelyezése, a hagyományoknak megfelelően, a férfiak feladata volt.

A majális és a májusfaállítás története hosszú időre nyúlik vissza Zalakaroson – tudtuk meg Czimondor Nándortól, a település alpolgármesterétől. A hagyomány szerint a fát a legények éjszaka, titokban állították a lányok háza elé, az elhelyezett díszek színének pedig jelentése is van. A zöld például azt jelzi, hogy még nincs kapcsolat a fiatalok között, a rózsaszín a már hivatalos kapcsolatot jelenti, míg a fehér azt, hogy már az eljegyzés is megtörtént.

majális

– Ezeket a fákat a legények rendszerint lopták valahonnan, erdőből. Ehhez a kellő a bátorítást a helyi kocsmában szokták indulásra megszerezni. A faállítás vége tájára néha már egészen el tudtak szegények fáradni ebben a nagyon nehéz munkában – árulta el Czimondor Nándor, Zalakaros alpolgármestere. 

Zalakaroson már modernebb formában ápolják ezt a hagyományt, így a gyerekek és a szülők közösen díszítették a májusfát, azonban az nem változott, hogy a fiatal generáció a mai napig részt vesz a programon.

majális

– Volt itt egy nagyon erős csapatstandard, akik éveken, évtizedeken keresztül állították ezt a fát. Ők nagyjából az én korosztályom vagy még idősebbek. Ma már nem ők állítják, tehát újból a fiatalok kezébe került ez a lehetőség, de azért a régi nagy öregek is bevettek maguk mellé helyi fiatalokat. Tehát rendszerint helyi fiatalok szokták ezt – mondta el Czimondor Nándor. 

A szalagok felhelyezése után a férfiak segítségével a felállították a fát, ami egy hónapon keresztül a település dísze lesz.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.