Bezár a HSMK

facebook megosztás

A közművelődési intézményeknek is, így a Hevesi Sándor Kulturális Központnak is be kellett zárnia az új kormányrendelet miatt. A meghirdetett programokat a következő egy hónapban egyelőre elhalasztják.

Bár az érdeklődők számára a HSMK zárva lesz, a munka nem áll meg az épületben. A dolgozók így olyan munkákat tudnak ellátni a következő 30 napban, melyekre most majd lesz idejük. Egyebek mellett javítási, karbantartási munkálatok, irattár rendezése zajlik majd. Mindezek mellett egy nagy, minden részre kiterjedő, átfogó takarítást terveznek.  Kovácsné Mikola Mária elmondta: munkatársaival azon fognak munkálkodni, hogy színvonalas, kulturális eseményeket hozhassanak a későbbiekben Nagykanizsára.

– A rendezvényeket nem mondtuk le, hanem elhalasztjuk. Természetesen minden, amit beterveztünk erre az időszakra egy másik időpontban lesz látható. Valóban egy fájdalmas döntést kellett meghoznunk, hiszen a nagykanizsai, színházkedvelő közönség mindig is preferálta a színházbérletes sorozatainkat, a Hevesi, Bródy  és a Rátkai sorozatot. Egyrészt ezt is szűkíteni kellett ugyancsak a járvány miatt és mindegyik bérlettípusba 3-3 előadással készültünk, de a bérletárusítás most pillanatnyilag megszűnik – mondta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

G.D.-K.V.

(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.