Szívből, lélekből verseltek az ANOSZTRU hétvégi kollégistái

facebook megosztás

Szombaton tartották anyák napi műsorukat az ANOSZTRU hétvégi kollégistái. A fiatalok virággal és verssel köszöntötték édesanyjukat, nagymamájukat a Bogdán János Közösségi Házban.

Izgatottan készülődtek a hétvégi tanoda diákjai az előadásra. A tanulók elmondtak egy-egy köszöntőt, amin szinte minden hozzátartozó elérzékenyült. 

– Én úgy néztem, hogy igen, nagyon tetszett neki. Meghatódtak. Én is, ők is, gyerekek is. Sok gyereket sírni láttam – mondta el Vargáné Molvarecz Emma pedagógus.

Meghatódva állt kameránk elé Ricsi is, aki elárulta, gyorsan tanulta meg az édesanyjának szánt verset, hiszen úgy érzi, a szívéből jött, amit előadott.

– Én is adtam elő anyák napja alkalmából. Nagyon jó érzés volt, hogy itt volt édesanyám is és meghallgatta. Úgy éreztem, hogy tényleg a szívemből és a lelkemből adtam elő a verset, ahogy kellett – mesélte Görcsi Richárd.

Egy szál virággal és egy csomag bonbonnal is köszönetet mondtak a műsor végén a gyerekek az anyukájuknak és a nagyszülőjüknek. Idén kizárólag maszkban lehetettek jelen a diákok és a szüleik.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.