Hagyományos roma ételek is készültek a hétvégén

facebook megosztás

Kulturális családi napot tartott a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Galambokon. A szombati programot pályázati támogatásából valósították meg.

A rendezvényen hagyományos roma ételeket kóstolhattak a jelenlévők, akiket több együttes szórakoztatott. 

– A minisztérium jóvoltából nyertünk pályázaton 200 ezer forintot. Ebből a pályázati pénzből valósult meg a rendezvény. Különböző adományokat is kaptunk helyi vállalkozóktól, amiket ki fogok majd osztani –  mondta Bogdán Sándor, a galamboki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A Zala Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is részt vett a rendezvényen, és a főzésben is segédkezett. Valamint a Beás Trió tagjaként később elismerésben is részesítették a programon.

– Meghívott főző vagyok. Úgy gondolom, hogy amatőr főzőként, mint roma férfi, általában jól főzök. Egy hagyományos étellel készültünk, cigány lecsót csinálunk. Igazság szerint itt nem az eredmény a lényeg, hanem az összetartás, a haverok, a jó kapcsolatok építése. Sok roma önkormányzat megjelent a térségből – nyilatkozta Orsós Vendel, a Zala Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat  elnöke.

A meglepetésdíjat Bogdán Sándor adta át a Beás Triónak, akik örömmel fogadták az elismerést és az egyeningeket, amit a hagyománytisztelő, autentikus cigány muzsika fenntartásáért végzett tevékenységüknek köszönhetnek.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.