Fizikai és mentális felkészítést is kapnak az önvédelmi tanfolyam résztvevői

facebook megosztás

Még tart az az ingyenes, kanizsai önvédelmi tanfolyam, ahol a wing tsun kung fu alapjait lehet elsajátítani. A képzést Gausz Tamás hatodik mesterfokozatú oktató tartja a Bolyai-iskola alagsori tornatermében.

A képzés alatt azokat az alapgyakorlatokat tanítják, amivel egy váratlan helyzetben is helyt lehet állni. A résztvevők elsajátíthatják a wing tsun kung fu kezdeti elemeit, a tanfolyam után pedig folytathatják a képzést, ahol már Gausz Tamás szerint a fizikai kondíció, valamint a helyzetfelismerő és problémamegoldó készségek is fejlődnek.

– Az elmúlt másfél évben körülbelül egy fél év volt az, amit edzeni tudtunk. Idejét láttam, hogy megint csináljunk egy tagfelvételt. Az elmúlt időszakban, ebben a másfél évben tavasszal, illetve ősszel szokott nekünk tagfelvétel lenni. Nem sikerültek jól, hiszen pont a lezárások előtt jöttek ezek a tagfelvételek, és akik jöttek volna kezdők, nem tudtak már jönni edzeni. Nagy része szét is széledt ennek a kezdő csapatnak. Hála Istennek a mag megmaradt és szeretnénk feltölteni a sorainkat. Reméljük, hogy a másfél év elteltével, vannak, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy ezzel a harcművészethez megismerkedjenek – nyilatkozta Gausz Tamás, a Magyar Wing Tsun Egyesület hatodik mesterfokozatú oktatója.

A tanfolyamra kortól és nemtől függetlenül várnak mindenkit. Az edzéseken fizikai és mentális felkészítést is kapnak a résztvevők.

– Úgy gondolom, hogy az mindenkinek hasznos, ha meg tudja védeni magát, bármilyen szituációban, akár az utcán. Akárhol történhet bármilyen olyan helyzet, amikor ez jól jön. Másrészt egy közösséghez való tartozás, ami oka volt annak, hogy eljöttem. Harmadrészt pedig fegyelemre, tanulásra késztet. Nem voltam katona, úgyhogy valahonnét kell pótolni az ilyet – mesélte Balogh Álmos.

Aki pedig elég kitartó és szeretné jobban megismerni ezt a harcművészetet, akár mesterfokozatig is eljuthat. Simonné Tomori Bernadett 2015-ben csatlakozott az egyesülethez, és úgy érzi, nagyon sokat adott számára a képzés.

– Fontosnak tartom, hogy egy nő önvédelmet tanuljon, hisz nem tudjuk, hogy mi várható ránk még. Magabiztosságot ad, meg váratlan helyzetekre is felkészít. Sokkal határozottabb vagyok, sokkal magabiztosabb vagyok – mondta Simonné Tomori Bernadett egyes mesterfokozatú Wing Tsun Kung-Fu  tag.

A kung funak számos ága van, de a wing tsun kung fu az egyetlen, amelyet egy nő alapított és a fizikai erő helyett, inkább a gondolkodásra és az értelemre koncentrál.    

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.